GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 5. [16:36]

Súlyos harcok Aleppóban

Dezertált az egyetlen szíriai űrhajós

A szíriai kormányerők vasárnap jelentős tüzérséget felvonultatva heves tűz alá vették Aleppo délnyugati negyedét, Szalaheddint.
Tűzpárbaj tört ki a felkelők és a hadsereg között a város más negyedeiben is, al-Anszariban, al-Szukariban és al-Hamdánidában - jelentette a londoni székhelyű, magát az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának nevező szervezet.
A kormányerők két hete hasztalan igyekeznek Szíria egyik legnagyobb városából kiűzni a felkelőket, akiknek sikerült további városrészeket ellenőrzésük alá vonni.
Vasárnap a légierő több bevetésben bombázta a várost.
Szemtanúk szerint az egyik célpont a városi bíróság székhelye volt, ahová az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó fegyveresek vették be magukat.
A hadsereg további erősítést vont össze Aleppó környékén. Egy belbiztonsági forrás szerint a katonák száma elérte a 20 ezer főt. Az igazi csata még nem kezdődött meg a városért - mondta az illető. Úgy fogalmazott, hogy "ami most történik, az csak az előétel, a fő fogás csak később jön".
Az al-Vatan című, a kormányhoz közeli lap szerint "a hadsereg feladata most abban áll, hogy súlyos csapásokat mérjen a terroristákra, összeszorítsa a hurkot körülöttük, és megerősítse a város kijáratainak az ellenőrzését, nehogy elmenekülhessenek" (a felkelők).
A lap úgy tudja, hogy "6-8 ezer terrorista" lehet Aleppóban. Az állami televízió szerint a felkelőket visszaverték az aleppói székházuktól, amelyet szombaton megtámadtak.
Vasárnapi hír, hogy dezertált és Törökországba érkezett Szíria egyetlen asztronautája, az aleppói születésű Muhammed Ahmed Farisz tábornok, aki 1987-ben egy szovjet űrhajóval járt a Mir űrállomáson. Megkapta a Szovjetunió Hőse és a Lenin-rend kitüntetéseket is. (MTI)



2013. május 24. [9:30]

Összeomlott egy autópálya részét alkotó híd az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtök este Washington államban, Mount Vernon közelében, nincs halálos... >>

2013. május 24. [9:26]

Rendkívül erős, a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű földrengés történt péntek reggel az orosz Távol-Keleten, a Szahalin-szigetek térségében, a rengést követően a... >>

2013. május 23. [14:38]

Míg Bosznia-Hercegovina még mindig messze jár attól, hogy teljesítse az uniós stabilizációs és társulási folyamat elindításának feltételeit, Macedónia készen áll az... >>



1 euró 111.03 dinár
1 dollár 85.88 dinár
100 forint 38.07 dinár
100 dinár 262.62 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Tart-e attól, hogy befagyasztják vagy csökkentik a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét?
Igen
Nem

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Sutty

Szekely bácsi meséli:
- Megyek az erdőbe, hát azt hallom, hogy sutty... Megyek tovább, hát megint azt hallom, hogy sutty... Megyek tovább, hát megint azt hallom, hogy sutty... Hátranézek. Hát nem engem vernek?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása