Világ
Egyedül követte el tettét a szikh templom elleni fegyveres támadó
Betűméret:             
Egyedül cselekedett az a támadó, aki vasárnap tüzet nyitott a hívőkre a wisconsini Oak Creek szikh templománál és hatot megölt közülük - közölte hétfőn a város rendőrfőnöke.

John Edwards rendőrfőnök megerősítette, hogy a lövöldöző a 40 éves Wade Michael Page, aki 1992 és 1998 között az amerikai hadseregben szolgált. Sajtóforrások szerint előbb Hawk típusú rakétarendszerek karbantartásával foglalkozott, később pszichológiai műveleteket végrehajtó egységhez került. Az ilyen alakulatok feladata az idegen országok lakosságának befolyásolása. Page-et - egyelőre nem részletezett - szabályzatszegés miatt őrmesterből szakaszvezetővé fokozták le és leszerelték.
A férfi 2006 áprilisa és 2010 augusztusa között teherautósofőrként dolgozott, de az őt alkalmazó cégtől "nem önszántából" távozott. Page-dzsel kapcsolatban mindössze egyetlen feljegyzés szerepel a bűnügyi nyilvántartásban: 1997-ben fedezetlen csekkel akart fizetni.
A gyűlölet-bűncselekményeket nyomon követő Southern Poverty Law Center csoport szerint Page neonáci volt, és korábban egy End Apathy elnevezésű rasszista zenekart vezetett. A férfi jobb felkarján egy, a 2001. szeptember 11-i terrortámadásra utaló 9/11 tetoválás volt. Heidi Beirich, a csoport információgyűjtő projektjének igazgatója úgy nyilatkozott, hogy Page az ország több pontján részt vett rasszista rendezvényeken.
Theresa Carlson, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) különleges ügynöke hétfőn Oak Creekben bejelentette, hogy a nyomozás kitér a Page és szélsőséges csoportok közötti kapcsolatra is.
A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Page közelről 8-9 lövést adott le a helyszínre elsőként kiérkező rendőrre, az 51 éves Brian Murphyre, aki egy, a parkolóban fekvő sebesültön próbált meg segíteni. Murphyn két műtétet hajtottak végre, állapota válságos.
A támadó nem volt hajlandó eldobni a fegyverét és rálőtt két rendőrautóra is, mielőtt egy rendőr végzett vele. Page a 9 milliméteres, félautomata pisztolyát legálisan szerezte be.
A Page által meggyilkoltak közül öt férfi és egy nő, koruk 39 és 84 év közötti. A lövöldözésnek négy sebesültje van, hármuk állapota válságos. (MTI)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó