Világ
Aszad menesztése Washington és Ankara célja
Betűméret:             
Az amerikai külügyminiszter szerint Washington és Ankara stratégiai célja, hogy felgyorsítsák a szíriai vérontás befejezését és az Aszad-rendszer utáni időszak eljövetelét.
Hillary Clinton ezt szombaton Isztambulban jelentette ki azon a sajtóértekezleten, amelyet Ahmet Davutoglu török külügyminiszterrel együtt tartott tárgyalásaik után. A két külügyminiszter bejelentette, hogy az Egyesült Államok és Törökország olyan munkacsoportot állít fel, amely koordinálni fogja a katonai, hírszerzési és politikai válaszokat a "legrosszabb forgatókönyv" valóra válása estén, beleértve azt, ha például vegyi támadás érné az Aszad-rendszer szíriai ellenfeleit.
Clinton szerint a két ország külügyminisztériuma eddig is szorosan együttműködött egymással, az új munkacsoport viszont növelni fogja ebben mindkét ország hírszerzési szolgálatainak és fegyveres erőinek a részvételét. (MTI/AFP/dpa/AP)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó