Világ
Iráni földrengés - Rohamosan nő az áldozatok száma
Betűméret:             
Legalább 220 ember halt meg, és több mint 1500 megsérült az Irán északnyugati részén szombaton bekövetkezett két földrengésben – közölte Halil Száej, Kelet-Azerbajdzsán tartomány katasztrófavédelmi vezetője.
A szombaton késő délután bekövetkezett földrengés óta óráról órára emelkedett az áldozatok száma, s a hatóságok attól tartanak, hogy az újabb összesítések sem mutatnak teljes képet a tragédia nagyságáról, mert sok sérültnek válságos az állapota, illetve sokan vannak még a romok alatt, nehezen megközelíthető településeken. Több száz embert sikerült élve kimenteni a romok alól, jóllehet az éjszaka jelentősen nehezítette a mentőalakulatok munkáját.
Az egyik földlökés erőssége 6,4-es volt, epicentruma 60 kilométerre Tabriztól északkeletre, a fészke pedig 9,9 kilométeres mélységben volt. A második, 6,3-as erősségű földrengés 11 perccel később, Varzegán város közelében történt. A két nagy erejű földmozgást azóta legalább negyven utórengés követte. Varzegánban és a közeli Ahár városában mintegy 210 túlélőt emeltek ki a romok alól. Kelet-Azerbajdzsán tartományt jobbára azeri kisebbség lakja.
Az iráni média közlése szerint hat falu megsemmisült, mintegy hatvanban pedig a házak fele dőlt romba. Az iráni honlapokon közzétett képek árulkodnak a természeti csapás pusztító erejéről, megsemmisült házakat, romokba temetett gépkocsikat és fehér lepellel letakart holttestek sokaságát látni rajtuk.
A varzegáni kórházba mintegy ötszáz sérültet vittek, de az ott dolgozó két orvos nem tudja ellátni őket, és tetézi a bajt a gyógyszer- és az élelmiszerhiány. A Vörös Félhold szerint mintegy 16 ezer ember zsúfolódott össze egy menedékhelyül szolgáló sportpályán. Többségük koldusbotra jutott, vagy nem mer visszamenni otthonába. A szervezet háromezer sátrat, takarókat és élelmiszert osztott szét közöttük. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján. A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le. "Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó