GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. augusztus 20. [10:35]

Felfüggesztett halálbüntetést kapott a gyilkos politikusfeleség

Ítéletet hoztak az utóbbi idők legnagyobb kínai politikai botrányává dagadó esetben. A párttitkár felesége felfüggesztett halálbüntetést kapott egy brit üzletember meggyilkolásáért.
Felfüggesztett halálbüntetésre ítélte a kelet-kínai Hofej város bírósága Po Ku Kaj-lajt, Po Hszi-Laj volt csungkingi párttitkár feleségét, akit bűnösnek találtak Neil Heywood brit üzletember meggyilkolásában - közölték hétfőn helyi források.
Po Ku Kaj-laj két évre felfüggesztett halálbüntetése lényegében életfogytig tartó szabadságvesztéssel egyenértékű. Ügyét augusztus 9-én tárgyalták, s még akkor ismertették a tavaly novemberben elkövetett bűncselekmény bizonyítékait. A hétórás tárgyalás során a vádlott maga is bevallotta, előre megfontolt szándékkal követte el tettét.
A Po család házi alkalmazottját, aki a gyilkosságban a nő segítéségére volt, kilenc évi börtönbüntetésre ítélték. Négy volt helyi vezető rendőrtisztet, akiket a bűncselekmény felderítésének akadályozásával vádoltak, különböző időtartamú, 5-től 11 évig terjedő szabadságvesztésre ítéltek.
A brit nagykövetség közleményében üdvözölte a tényt, hogy a kínai hatóságok kivizsgálták a gyilkosságot és a bűnösöket felelősségre vonták. A dokumentum szerint London többször is világossá tette, szeretné, ha az ügyben a nemzetközi emberjogi alapelvekkel összeegyeztethető, a végrehajtandó halálbüntetést elkerülő végzés születne.
A bíróság megállapította, a bűnösök "nem csak egy ember életét vették el, de több boldog családnak okoztak kárt, s tettük romboló hatással volt a társadalom egészére, amit nehéz helyrehozni".
A nyomozás során a rendőrök csaknem 400 kihallgatást végeztek, a bizonyítékok dokumentumai közel 1500 oldalt tesznek ki. A védelem azt hangsúlyozta, hogy Heywood és Po Ku Kaj-laj között üzleti természetű vita alakult ki, ami elfajult, s ezért a nő fenyegetve látta az Egyesült Államokban tanuló fia biztonságát. A bíróságon bemutatták kettejük e-mail levelezését is.
Heywoodot, a család barátját, 2011 novemberében találták holtan egy csungkingi szállodában, s a halál okaként akkor alkoholmérgezést állapítottak meg. A holttestet elhamvasztották, de mint utóbb kiderült, a férfi szívéből előzetesen vérmintát vettek.
A Po házaspár egyetlen fiúgyermeke, Po Kua-kua sajtóértesülések szerint Heywood közbenjárásával jutott be a brit Harrow középiskolába, majd az amerikai Harvardra. Feltételezhető, hogy Heywood közreműködött a Po család pénzének külföldre juttatásában, és az is, hogy zsarolta Po Ku Kaj-lajt.
A gyilkosság a rendőrség magas rangú helyi vezetői körében nem volt titok, de megpróbálták a bizonyítékokat elfedni, a későbbi nyomozást hátráltatni. Négyük ügyét szintén augusztus 10-én tárgyalta a hofeji bíróság.
Az utóbbi évtizedek legnagyobb kínai politikai botrányává dagadó eset akkor robbant ki, amikor a 32 milliós Csungking volt rendőrfőnöke, Vang Li-csün - aki vélhetően vitába keveredett a város teljhatalmú vezetőjével, Po Hszi-lajjal - a közeli Csengtu város amerikai főkonzulátusára menekült, s kitálalt.
A befolyásos, Csungkingban népszerű, karizmatikus politikusról, volt kereskedelmi miniszterről, Po Hszi-lajról politikai megfigyelők az év elején még okkal feltételezték, hogy a kommunista párt idei őszi tisztújító kongresszusán eséllyel kerül a csúcsvezetésbe. Volt jobb keze, a rendőrfőnök "árulásának" hatására azonban nagyon gyorsan elvesztette valamennyi pártfunkcióját, és jelenleg a párton belüli "fegyelmi" vizsgálat folyik ellene.
Ha azonban felesége ügye kapcsán hivatali hatalommal való visszaélésben vagy korrupcióban vétkesnek találnák, megfosztják párttagságától és bűnvádi eljárást indítanak ellene, vagyis átadják az igazságszolgáltatásnak. Az elmúlt hónapokban Po nem jelent meg a nyilvánosság előtt és a hivatalos média sem közölt róla hírt. (MTI)



2013. június 19. [20:05]

A hadászati atomfegyverek további csökkentésére tett javaslatot az amerikai elnök szerdán Berlinben a Brandenburgi kapunál elmondott beszédében.Barack Obama az egykori... >>

2013. június 19. [12:28]

Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss... >>

2013. június 19. [11:49]

Megkezdte hivatalos berlini programját szerda délelőtt Barack Obama, aki első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba. Barack Obamát katonai... >>



1 euró 114.04 dinár
1 dollár 85.15 dinár
100 forint 38.71 dinár
100 dinár 258.3 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Mindennapi

A Coca Cola menedzsere kihallgatást kér a pápától.
- Szentatyám - mondja neki, bizalmasan a füléhez hajolva.
- Fizetünk Önnek egymillió dollárt, ha a mise végén azt mondja, hogy "Add meg nekünk a mindennapi Coca Colánkat!"
- Sajnálom, de ezt nem tehetem - utasítja el a menedzsert a pápa.
- Szentatyám - makacskodik a menedzser, - legyen a honorárium százmillió dollár!
- Mondtam már, hogy nem! - utasítja el hidegen és végleg a pápa.
A menedzser bánatosan ballag kifelé, az ajtóból még visszaszól:
- Legalább azt árulja el, mennyit ígértek a pékek?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása