GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. augusztus 23. [11:49]

A görög kormányfő személyesen vállal garanciát az adósságok törlesztésére

A görög kormányfő személyesen vállal garanciát az adósságok törlesztésére

A görög miniszterelnök személyesen vállal garanciát a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsön visszafizetésére.
Antonisz Szamarasz a Süddeutsche Zeitung című német lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában hangsúlyozta: "a németek visszakapják a pénzüket". Görögországban "valóban sok minden félresikerült, és az is igaz, hogy sok görög egy cent adót sem fizet. Ennek véget kell vetni" - tette hozzá a kormányfő, utalva az egyebek között Németországból és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) érkező bírálatokra, amelyek a dél-európai országban nemzeti sportnak számító adóelkerülésre vonatkoznak.
A konzervatív politikus leszögezte: új időszámítás kezdődik Görögországban, ezentúl kizárólag a reformokra és a gazdasági növekedés beindítására koncentrálnak. "Meg akarom változtatni az országot" - mondta Szamarasz, hozzátéve, hogy számára a változás fontosabb, mint a politikai népszerűség.
Antonisz Szamarasz bírálta a kormányzó német koalícióhoz tartozó bajor konzervatív CSU és a liberális FDP politikusait, akik azt követelik, hogy Görögország távozzék az euróövezetből. "Hogyan lehetne ilyen körülmények között állami cégeket magánkézbe adni? Melyik befektető hozná hozzánk az euróját, ha azzal kellene számolnia, hogy esetleg csak drachmát kap vissza?" - vetette fel a görög miniszterelnök.
Kifejtette: ha Görögország valóban kilépne az euróövezetből, akkor a munkanélküliség felszökne 40 százalék fölé, és más országok stabilitását is fenyegető társadalmi forrongás indulna el. A távozás "számunkra katasztrofális volna, de rossz lenne Európának is" - mondta a kormányfő.
Szamarasz hasonlóan fogalmazott a Bild című német lapnak adott interjúban is. Az interjú csütörtökön közölt második részében kifejtette: dominóhatást válthat ki, ha Görögországot az euróövezet elhagyására kényszerítik. Németországnak erős euróövezetre van szüksége - tette hozzá, hangsúlyozva, hogy "egyáltalán nem segítenek" a helyzeten azok a német politikusok, akik távozásra szólítják fel Görögországot.
Az interjú szerdán megjelent első részében Antonisz Szamarasz kifejtette, hogy a nemzetközi hitelekhez kapcsolódó reformprogram végrehajtásához a megengedettnél több időre van szükség. "Nem akarunk mást, csak egy kis lélegzetvételhez jutni, hogy mozgásba lendíthessük a gazdaságot, és növelhessük az állami bevételeket" - mondta a Bildnek. Athén nem kér "semmilyen további pénzt", és tartja magát vállalt "kötelezettségeihez és minden előírás teljesítéséhez". "A hosszabb idő nem jelent automatikusan több pénzt is" - mondta a konzervatív politikus.
A görög kormányfő pénteken Berlinbe utazik, és tárgyal Angela Merkel német kancellárral. A Süddeutsche Zeitung szerint az athéni kormány azt szeretné elérni a hitelezőknél, hogy a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államháztartási hiányt 2014 helyett 2016-ra kelljen leszorítani a 3 százalékos szintre. (MTI)



2013. május 22. [17:36]

Az FBI egyik különleges ügynöke a floridai Orlandóban lelőtt egy férfit, akit korábban kihallgattak a bostoni pokolgépes merénylet egyik feltételezett elkövetőjéhez,... >>

2013. május 22. [11:09]

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Pekingbe küldte különmegbízottját, akit elsőként a Kínai Kommunista Párt nemzetközi főosztályának miniszteri rangú vezetője fogadott -... >>

2013. május 22. [6:18]

Támogatja az amerikai bevándorlási rendszer reformját a washingtoni szenátus jogi bizottsága. Barack Obama elnök üdvözölte a döntést.A testület jelentős kétpárti... >>



1 euró 110.89 dinár
1 dollár 85.86 dinár
100 forint 38.21 dinár
100 dinár 261.66 forint
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Bárban

Az arab bemegy a bárba és azt mondja a pincérnek:
- Blahblahblabla Coca-cola.
- Elnézést uram, egy jéghideg micsodát?

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása