GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
Europastipendium
2012. augusztus 23. [21:47]

Angela Merkel: bátorítani kell a görög kormányt a reformokra

Angela Merkel: bátorítani kell a görög kormányt a reformokra

Bátorítani kell a görög kormányt a nemzetközi hitelszerződésekhez kapcsolódó reformok folytatására - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
A kancellár a Francois Hollande francia elnökkel folytatott megbeszélése előtti sajtónyilatkozatában hangsúlyozta: a görögországi helyzetről a nemzetközi hitelezők - az Európai Unió, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - által alkotott trojka szeptemberben elkészülő jelentése ad majd teljes képet, az azonban a jelentéstől függetlenül is biztos, hogy a vállalt kötelezettségeket mindenkinek be kell tartania.
Francois Hollande hozzátette: Franciaország és Németország egyaránt azt kívánja, hogy Görögország az euróövezet tagja maradjon, ehhez azonban Athén erőfeszítéseire is szükség van.
Antonisz Szamarasz görög kormányfő pénteken Berlinben, szombaton Párizsban tárgyal. A látogatásokat felvezető interjúkban hangsúlyozta: Görögország az utolsó centig visszafizeti a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsönt, de több időre van szüksége a reformok végrehajtásához.
Wolgfang Schäuble német pénzügyminiszter egy csütörtöki nyilatkozatában elutasította a felvetést. Közölte, hogy az átalakításokra biztosított idő elnyújtása nem oldja meg a problémákat. Ugyanakkor hozzátette, hogy mindenekelőtt meg kell várni a trojka jelentését.
A görög kormány várhatóan azt próbálja majd elérni a hitelezőknél, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányt 2014 helyett 2016-ig csökkenthesse a 3 százalékos szintre.
Angela Merkel és Francois Hollande csütörtöki munkavacsoráján egyebek között a görög válsággal kapcsolatban egyeztetnek. Megfigyelők szerint eddig úgy tűnt, hogy Németország nem járulna hozzá ahhoz, hogy Athén haladékot kapjon az összesen 173 milliárd eurós mentőcsomaghoz kapcsolódó reformok végrehajtásában, Franciaország viszont talán engedne. Ugyanakkor a német kancellár és a francia elnök csütörtöki sajtónyilatkozata arra utal, hogy Berlin és Párizs egyaránt elzárkózik a könnyítésektől.
Az, hogy Görögország végül kap-e haladékot, valószínűleg csak a trojka jelentésének megérkezése után dől el. Az idén márciusban összeállított második görög mentőprogramról szóló megállapodás szerint meg lehet hosszabbítani a reformok végrehajtásának idejét, ha a görög gazdaság a vártnál mélyebb recesszióba kerül. (MTI)



2013. június 19. [12:28]

Az 1,35 milliárdot is meghaladta a kínai népesség száma 2012 végén, a lakosságon belül pedig a nemi arányok továbbra is jelentős torzulást mutatnak - derül ki a friss... >>

2013. június 19. [11:49]

Megkezdte hivatalos berlini programját szerda délelőtt Barack Obama, aki első alkalommal látogatott el amerikai elnökként a német fővárosba. Barack Obamát katonai... >>

2013. június 19. [9:46]

A Google, az amerikai alkotmány szólásszabadságot szavatoló első kiegészítésére hivatkozva, arra kérte az Egyesült Államok külföldi hírszerzését felügyelő bíróságot... >>



1 euró 114.04 dinár
1 dollár 85.15 dinár
100 forint 38.71 dinár
100 dinár 258.3 forint
Tőzsde Oktató Központ banner
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Ön szerint a szerbiai árvízvédelmi szakemberek felmérései nyomán foganatosított intézkedések megnyugtatták-e a Duna térségében élő lakosságot?
Igen.
Nem.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Szépestét...

A férj hazajön a munkából. Levágja magát a tv elé és odaszól a feleségének:
- Hozz egy sört, mielőtt elkezdődik!
Az asszony hozza a sört, de a férj kis idő múlva újra szól:
- Hozz gyorsan még egy sört, mielőtt elkezdődik!
Az asszony nem érti, de azért hozza. Tíz perc múlva a férj újra:
- Hozd gyorsan a következőt, mert most már tényleg mindjárt kezdődik!
Az asszony kiborul és elkezd üvölteni:
- Na mi van? Ma este csak ez telik tőled? Csak ülsz a tv előtt és a sörödet vedeled? Te utolsó senkiházi lusta állat! Te mocskos disznó, teee...
Mire a férj szomorúan:
- Hát elkezdődött...

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása