Ítéletet hirdettek Breivik ügyében
Betűméret:
A Norvégiában kiszabható legsúlyosabb büntetésre, 21 év szabadságvesztésre ítélte az oslói bíróság a 33 éves Andreas Behring Breiviket, aki tavaly július 22-én Oslo kormányzati központjában nyolc embert ölt meg egy autóba helyezett pokolgéppel, majd 69 fiatalt lőtt agyon géppisztollyal egy szociáldemokrata ifjúsági táborban a norvég főváros mellett lévő Utoya-szigeten.Breivik az utolsó szó jogán elmondott beszédében beismerte tettét, de nem bánta meg. Szavai szerint, amit tett az “szörnyű, de szükségszerű” volt, indítékként pedig az iszlám és a szociáldemokraták iránti gyűlöletét említette. (stern.de)
Összecsaptak az orvosok is
Az idén április közepén elkezdődött per első napján Breivik mosolyogva lépett be a tárgyalóterembe, első megszólalását pedig arra használta fel, hogy kijelentse: nem ismeri el a norvég bíróságok illetékességét, mivel azok a multikulturális eszmét támogató pártoktól kapták felhatalmazásukat. Közölte: elismeri az összes tettet, amellyel vádolják, de nem érez miattuk büntetőjogi felelősséget, "önvédelemből" cselekedett.
Az ügyészek azt kérték, hogy Breiviket zárják elmegyógyintézetbe. Korábban ugyanis két norvég hatósági orvos szakértő is fenntartotta azt a megállapítását, hogy a férfi elmebeteg, ezért büntetőjogilag nem vonható felelősségre. Egy másik szakértői csoport viszont nagyon is egészséges elmeállapotúnak minősítette a vádlottat, inkább személyiségi torzulásoknak tulajdonította bűncselekményét.
Breivik kikérte magának, hogy őt elmebetegnek mondják ki, ezzel ugyanis – állította – betegnek minősítenék idegengyűlölő és iszlámellenes nézeteit is. Ügyvédei szerint közölte is, hogy ha börtönre ítélik, elfogadja a döntést és nem fellebbez, megteszi azonban ezt, ha beszámíthatatlannak mondják ki.
A norvég törvények szerint a legsúlyosabb büntetés, amely Breivikre kiszabható, az 21 év börtön. Más kérdés, hogy norvég jogi szakértők szerint a férfi igazából sosem fog szabadlábra kerülni, mivel közveszélyesnek mondják majd ki. A norvégok amúgy azt szeretnék, ha a bíróság nem mondaná ki, hogy a férfi beszámíthatatlan. A brit The Guardianben pénteken ismertetett felmérés szerint legalábbis a börtönbe zárást támogatja a megkérdezettek háromnegyede.
A börtön készül
Az Oslo közelében lévő Ila börtönben mindenesetre a pénteki ítélethirdetés előtt is arra készültek, hogy a tömeggyilkos mindenképpen náluk marad, szóljon a döntés akár szabadságvesztésről, akár pszichiátriai kezelésről. Knut Bjarkeid igazgató az angol nyelvű thelocal.no hírportál szerint már szerdán elmondta: ha Breiviket beszámíthatatlannak mondják ki, és elrendelik a kezelését, úgy kialakítanak egy új épületszárnyat, amely gyakorlatilag kisebb kórházként működik majd, és itt helyezik majd el a gyilkost. Ha nem ez történik, akkor Breivik ugyanolyan körülmények közé kerülhet, mint eddig volt, és ugyanúgy el lesz választva a többi rabról, mint eddig.
A hetvenhét ember halálát okozó, és tettét vállaló 33 éves férfi három viszonylag kopott, csupasz falú cellát használhat. Egyikben alszik, a másikban edzőgépek vannak, a harmadik pedig úgymond az irodája, ahol egy asztalhoz erősített laptop áll rendelkezésére. A számítógép azonban nincs csatlakoztatva az internethez, hogy a férfi ne léphessen érintkezésbe a külvilággal. Igaz, a Verdens Gang napilap szerint a Wikipédia offline változatát telepítették a gépre. Az azonban egyelőre nem dőlt el, hogy Breivik, aki korábban arról beszélt, hogy könyvet írna, megtarthatja-e a gépet az ítélet után is.
Májusban egyébként az említett Verdens Gang arról számolt be, hogy a börtön külön személyzetet venne fel Breivik szóval tartására, vagy akár sakkpartnernek. A teljes elszigetelést ugyanis elítélheti az emberi jogok strasbourgi bírósága. Knut Bjarkeid igazgató szerint azonban ez tévedés, illetve részben az. Inkább azzal próbálkoznak ugyanis, hogy a börtön személyzetét szólították fel: beszéljenek a rabhoz, foglalkozzanak vele, adott esetben edzenek is együtt.
Ez így is lényegesen kevesebbe kerülne, mint a külön kórház kialakítása, derült ki az igazgató szavaiból. Utóbbira amúgy azért lenne szükség, mert a norvégiai elmegyógyintézetek nem alkalmasak „ilyen kaliberű bűnöző” fogadására. Ha tehát 2013-ra valóban elkészül a külön szárny, Breiviket kifejezetten e feladatra kiképzett személyzet ápolná, a biztonsági előírások maximális betartása mellett. Utóbbi azáltal vált megvalósíthatóvá, hogy a tavalyi gyilkosságok után elfogadott úgynevezett lex-Breivik lehetővé teszi a pszichiátriai intézményekben ápoltak, illetve ruháik, tárgyaik átkutatását, valamint a külvilággal ápolt kapcsolataik szigorú ellenőrzését. (hvg.hu)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
"Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




