Csökkent Obama előnye Romneyval szemben
Betűméret:
Öt százalékpontra csökkent Barack Obama elnöknek a republikánus kihívójával, Mitt Romneyval szemben megszerzett előnye, amely a múlt héten, a demokrata országos konvenció után még hét százalékpont volt - derült ki a Reuters és az Ipsos hétfőn közölt, közös közvélemény-kutatásából.A mindössze 50 nappal a november 6-i választások előtt közölt felmérés szerint Obama 48:43 százalék arányban vezet Romney előtt. Múlt csütörtökön még 48:41 százalékos előnyt mértek a hivatalban lévő elnök oldalán.
Julia Clark, az Ipsos elemzője szerint Obama elégedett lehet, hogy a konvenció okozta "lökés" ilyen sokáig kitart és az elnök reménykedhet benne, hogy az vezetéssé alakulhat.
Az elmúlt napok során ugyanakkor megerősödött egy kicsit azoknak a választóknak a csoportja, akik szerint Obamának jobb terve van az amerikai gazdaság felélénkítésére, mint Romneynak. Az elnököt ebben a kérdésben 37:34 százalék arányban gondolják jobbnak, mint a vetélytársát. A múlt héten az állás 36:35 százalék volt.
A munkahelyteremtés kérdésében Obama 40:36 százalék arányban vezet. Ez azért nagyon fontos, mert az amerikaiak többsége a gazdaság állapotát és a foglalkoztatottságot tartja az elnökválasztás legfőbb témájának és ebben a kérdésben sokáig nagyobb bizalommal voltak Romney iránt.
A republikánus elnökjelölt viszont a megkérdezettek szerint az államháztartás hiányának csökkentésében lenne jobb, 34:29 százalék arányban.
A Reuters-Ipsos felmérés statisztikai hibahatára 4,1 százalékpont. (MTI)
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) hétfőn közzétett felmérésének eredménye szerint a megkérdezett ukrán állampolgárok 61 százaléka támogatná a tűzszünetet Oroszországgal, ha a frontvonalhoz európai országok csapatait telepítenék.
Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a szociológusok a május 7....
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:55 ]
Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn.
Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




