Keresztény helyek elleni támadások Izraelben
Az állam kiállását sürgeti egy katolikus vezető
Betűméret:
Hathatósabb kiállást vár Izrael Államtól a szentföldi római katolikusok egyik vezető tisztségviselője amiatt, hogy az utóbbi időben vandál támadások érték egyebek között a keresztény szent helyeket az országban.Pierbattista Pizzaballa, a ferences rend szentföldi vezetője, úgynevezett kusztosza az AP-nek adott interjúban aggodalmának adott hangot a zsidók és keresztények viszonya miatt. Mint mondta, a különböző vallású hívek és vezetőik rendszerint egymást vádolják, de leginkább a tudatlanság okolható a jelenségért.
Miután a szentföldi keresztények száma csekély - körülbelül 155 ezren vannak, ami a lakosság két százalékát teszi ki -, "a többség számára nem léteznek, a többségnek más gondjai vannak". "Másfelől, elképzelhető, hogy mi mint kisebbség nem kezdeményeztük eléggé, nem fektettünk elegendő energiát abba, hogy jó kapcsolatot alakítsunk ki az izraeli zsidókkal" - mondta Pizzaballa.
Talán majd most megváltozik ez a viszony annak hatására, hogy szeptember elején vandálok felgyújtották az izraeli Latrún trappista kolostorának kapuját, és keresztényellenes feliratokat fújtak héber nyelven a falaira - tette hozzá.
A kolostorra firkált szövegekben említve volt annak a legnagyobb és legrégibb ciszjordániai zsidó vadtelepnek, Migrónnak a neve, amelyet az izraeli hatóságok két nappal korábban kiürítettek a legfelsőbb bíróság döntése alapján. Emiatt a gyanú rögtön a szélsőséges zsidó telepesekre terelődött. Ezek a fanatikusok évek óta folytatják kampányukat palesztin falvak lakói, muzulmán és keresztény szent helyek, sőt még izraeli katonai létesítmények ellen is a kormány olyan döntéseit megbosszulandó, amelyek szerintük sértik érdekeiket. Az utóbbi hónapokban két másik kolostort és egy baptista templomot is megrongáltak.
A trappista kolostort ért támadás miatt Fuád Tuál, Jeruzsálem latin pátriárkája és Pizzaballa közleményt adott ki - amit ritkán tesznek meg a helyi keresztény vezetők -, és ebben kikeltek "a gyalázatos és a keresztényekkel szemben ellenséges cselekedetek" ellen. A hatóságoknak "véget kellene vetniük ennek az értelmetlen erőszaknak, és gondoskodniuk kellene arról, hogy az iskolában mindenkinek, aki hazájának tekinti ezt a földet, megtanítsák, mi a tisztelet" - írták.
Az izraeli vezetők azonnal elítélték a kolostor elleni támadást, a rendőrség pedig fogadkozott, hogy felelősségre vonja az elkövetőket. Noha még egyetlen letartóztatás sem történt, Pizzaballa üdvözölte a vezető politikusok hozzáállását. Mint mondta, biztos abban, hogy az izraeliek túlnyomó többsége is elítéli e cselekedeteket, de szerinte az államnak többek kell tennie a jelenség ellen.
Sokkal súlyosabbnak nevezte a szent helyek megrongálásánál azt az esetet, amikor Mikáél Ben-Ari parlamenti képviselő júliusban tévékamerák előtt széttépte az Újszövetség egy példányát, amelyet keresztény misszionáriusok küldtek neki. A képviselő ellen etikai vizsgálat folyik. A szentföldi kusztosz szerint az ilyen magatartás elfogadhatatlan egy parlamenti képviselőtől még abban az esetben is, ha a misszionáriusok "provokálták".
A ferences szerzetes az Egyesült Államokban készült iszlámgyalázó film kiváltotta botránnyal kapcsolatban rámutatott arra, hogy milyen robbanásveszélyes lehet a vallási gyűlölet.
Az AP szerint a 47 éves Pizzaballa szavainak súlya van Izraelben, mert szoros kapcsolata van a zsidó állammal. Két évtizede él az országban, és oktat a jeruzsálemi Héber Egyetemen. 2004-ben kezdődött kusztoszi megbízatása jövőre jár le.
(MTI/AP)
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.
"Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
A francia igazságügyi miniszter elrendelte 70 ezer gyermekbántalmazási panasz azonnali kivizsgálását
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig.
A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




