Obama: megteszünk mindent, "amit kell", hogy Irán ne jusson atomfegyverhez
Betűméret:
Az Egyesült Államok mindent megtesz, "amit kell", hogy Irán ne jusson atomfegyverhez - jelentette ki kedden, az ENSZ Közgyűlés ülésszakának általános vitájában Barack Obama amerikai elnök.Obama figyelmeztetett rá, hogy "nem korlátlan az idő", amely az iráni nukleáris probléma megoldására fordítható.
"Ne tévedjünk, egy nukleáris fegyverekkel felszerelt Irán nem olyan fenyegetés, amelyet fel lehet majd tartóztatni" - mondta.
Ban Ki Mun elutasította a katonai erővel való fenyegetést
Elutasította a katonai erővel való fenyegetést Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a világszervezet Közgyűlése 67. ülésszakának kedden megkezdett általános vitájában.
Beszédében Ban Ki Mun elutasította, hogy egy állam olyan nyelvezetet használjon, amely megkérdőjelezi egy másik létjogosultságát, "vagy potenciális katonai fellépéssel való fenyegetést alkalmazzon egy másik ellen". A főtitkár nem nevezett néven konkrét államokat, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy "bármilyen ilyen támadás pusztító hatású lenne". Mint mondta, a "háborús retorika élessége riasztó".
Ban egy olyan helyzetben szólalt fel a katonai erő bevetése ellen, amikor Izrael és Irán nyílt és burkolt fenyegetéseket hangoztat egymás címére, sőt, az iszlám köztársaság az Egyesült Államokkal kapcsolatban is.
Ban Ki Mun bírálta a megszállt területeken folytatott izraeli telepépítést, ami szerinte aláássa a békét. Az ENSZ főtitkára kijelentette, hogy az izraeli-palesztin konfliktus esetében egyedül az a megoldás lehet fenntartható, amely két állam létrejöttén alapul, ám arra figyelmeztetett, hogy ez előtt "véglegesen bezárulhat a kapu".
A másfél éve tartó szíriai konfliktussal kapcsolatban Ban Ki Mun kijelentette, hogy a világnak meg kell állítania az erőszakot, a fegyverek mindkét félhez történő áramlását és mozgásba kell hoznia egy szíriaiak által irányított átmenetet, amilyen gyorsan csak lehet.
"A nemzetközi közösség nem tekinthet az ellenkező irányba, miközben az erőszak kigyűrűzik az ellenőrzés alól" - hangoztatta a főtitkár.
"Továbbra is brutálisan megsértik az emberi jogokat, főleg a kormány, de az ellenzék is" - mondat Ban Ki Mun.
Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn.
Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője.
A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




