





Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerint lehetséges, hogy kormánya újból tárgyaljon a kurd lázadókkal.
A Kanal 7 televízióban elhangzott interjújában a kormányfő azt mondta, hogy a kurdokkal kialakult konfliktusnak a katonai és biztonsági dimenzión kívül létezik diplomáciai, társadalmi-gazdasági és pszichológiai vonatkozása is.
"Ami Imralit illeti, lehetségesek a további tárgyalások" - közölte Erdogan arra a szigetre utalva, ahol a kurd ellenállást szervező, betiltott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) vezetője, Abdullah Öcalan életfogytiglani börtönbüntetését tölti.
A török biztonsági szolgálatok munkatársai az utóbbi években többször is kapcsolatba léptek a PKK vezetőivel, s Öcalan és a kormány képviselői között is voltak tárgyalások, amelyek mindeddig nem vezettek eredményre.
A török hadsereg és a PKK fegyveresei között az utóbbi hónapokban igen heves összecsapások voltak. Azóta, hogy a PKK 28 évvel ezelőtt fegyveres harcba kezdett, a konfliktusban több mint 40 ezer ember vesztette életét. (MTI)
Németországban készülnek koszovói kiküldetésükre az amerikai katonák - számolt be internetes oldalán pénteken a szerbiai közszolgálati televízió. Az 525. felderítő... >>
Két pokolgép robbant fel a pénteki ima után az iraki Baakúba városban egy szunnita mecsetnél, és megölt legalább 32 embert – közölte a rendőrség.Egy kórházi forrás... >>
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön kijelentette, hogy nem kér bocsánatot az AP hírügynökség újságíróinak kormányzati lehallgatása miatt, és egyúttal ígéretet tett... >>