Iszlámellenes film: őrizetbe vették a készítőt
Betűméret:
Őrizetbe vették az Egyesült Államokban annak az iszlámellenes filmnek a készítőjét, amely tiltakozást váltott a muszlim világban, ugyanis a bíróság attól tart, hogy elrejtőzik.A férfi ellen azért indult vizsgálat, mert megsértette a feltételes szabadlábra helyezés szabályait. Az egyiptomi-amerikai Nakoula Basseley Nakoulát 2010-ben banki csalások miatt 21 havi szabadságvesztésre elítéltek, de azóta feltételesen szabadlábra került. A hatóságok most azt vizsgálják, hogy a film készítésekor megsértette-e a próbaidőre vonatkozót szabályokat, de a film tartalma nem képezi a vizsgálat tárgyát.
Az 55 éves férfit bilincsben vezették egy Los Angeles-i bíróság elé. Suzanne Segal bíró közölte, hogy a törvényszék nem bízik benne, ezért elrendelte őrizetbe vételét. A bíró közölte: Nakoula óvadék ellenében sem helyezhető szabadlábra, mert számos alkalommal félrevezette a hatóságokat, és több álnevet is használt. A férfi ügyvédje arra hivatkozott, hogy védence nem lenne biztonságban az ítélet végrehajtására kijelölt börtönben, mert ott sok muzulmánt tartanak fogva. A két évvel ezelőtti bírósági ítéletben Nakoulát öt évre eltiltották számítógép és internet használatától is, és csak külön engedéllyel vehette volna igénybe ezeket az eszközöket. Összességében azzal gyanúsítják, hogy nyolc alkalommal megsértette a próbaidő letöltésére vonatkozó feltételeket, többször félrevezette az őt felügyelő tisztet, és legalább három álnevet használt.
Az iszlámot és Mohamed prófétát gyalázó, Innocence of muslims (A muszlimok ártatlansága) című amatőr film miatt az iszlám világ csaknem 20 országában törtek ki tiltakozások. A kelet-líbiai Bengáziban az Egyesült Államok konzulátusa elleni támadásban életét vesztette Chris Stevens nagykövet és három másik amerikai hivatalos személy. Nakoula az iszlám világbeli zavargások kitörése után álnéven, izraeli-amerikai ingatlanbefektetőként adott interjút több sajtóorgánumnak. A CNN hírtelevízió szerint filmjét amerikai iszlámellenes csoportok támogatták. (MTI)
Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte Vlagyimir Szaldo, a megye kormányzója kedden a Max-csatornáján.
A kormányzó szerint több mint húsz, a hídra irányított drónt lőttek le.
"Csongarban ismét károk keletkeztek a...
2026. JÚNIUS 9.
[ 9:27 ]
Ukrajnai látogatásra hívná meg a brit uralkodót az ukrán elnök.
Volodimir Zelenszkij, akit hétfő este a London nyugati határában fekvő windsori kastélyban fogadott III. Károly király, a találkozó után a The Guardian című baloldali brit napilapnak elmondta: azt tervezi, hogy hivatalos állami látogatásra szóló meghívót...
2026. JÚNIUS 9.
[ 7:30 ]
Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM).
Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




