Világ
Venezuela: Ismét Chávez nyerte az elnökválasztást
Betűméret:             
Hugo Chávez jelenlegi elnök nyerte meg a vasárnapi elnökválasztást Venezuelában - jelentette be a választási bizottság európai idő szerint hétfő hajnalban. Az 1999 óta hatalmon lévő államfő a voksok 90 százalékán alapuló hivatalos részeredmények szerint a szavazatok 54 százalékát szerezte meg, így 2019-ig ő marad az ország első embere. Az ellenzéki erők közös jelöltje, Henrique Capriles Radonski 45 százaléknyi szavazatot szerzett meg a 81 százalékos részvétellel megtartott választáson - közölte Tibisay Lucena, a választási bizottság elnöke Caracasban. Lucena külön méltatta a voksolás békés jellegét.
Az újraválasztott elnök az eredmény bejelentését követően üzenetet tett közzé a Twitter internetes közösségi hálózaton, és köszönetet mondott a rá szavazóknak. "Köszönet imádott népemnek! Éljen Venezuela!" - áll az üzenetben. Jóllehet az eredmény kezdettől fogva szorosnak ígérkezett, a Chávez-párti csoportok már a hivatalos közlés előtt ünneplésbe kezdtek, míg az ellenzék táborából érkező jelentések síró emberekről számoltak be. Ez volt sorrendben a negyedik választás, amelyen az elnök diadalmaskodni tudott. Ezt tartották ugyanakkor az ellenzék legnagyobb esélyének is arra, hogy átvegye a hatalmat a sajátos szocialista rendszer erősítésén fáradozó Cháveztől.
Hugo Chávez venezuelai elnök (k) támogatóihoz beszél a Miraflores elnöki palota erkélyéről 2012. október 7-én, a venezuelai elnökválasztás estéjén. Chávez a voksok 90 százalékán alapuló hivatalos részeredmények szerint a szavazatok 54 százalékának elnyerésével megnyerte az elnökválasztást. (MTI/EPA/David Fernandez)
A 40 éves Capriles Radonski egyebek közt arra építette kampányát, hogy Chávez rendszere rossz irányba viszi az országot. Az ellenzéki jelölt a bejelentést követően szinte nyomban gratulált az államfőnek az újraválasztásához, és hangoztatta, hogy tiszteletben tartja a nép akaratát. Kijelentette azt is, hogy a venezuelaiak a jövőben is számíthatnak rá. Az egykori ejtőernyős Chávez győzelme a térség több más - hasonló berendezkedésű - országának is fontos volt, mert így továbbra is számíthatnak az olajban gazdag Venezuela vezetésének anyagi támogatására.
Az eredmény közzététele után szinte azonnal három latin-amerikai baloldali vezető gratulált Chávez újraválasztásához. "Hugo, ma el kell mondanom neked: szántottál, vetettél, öntöztél, és most arattál" - írta Twitter-üzenetében Cristina Kirchner argentin elnök. "Chávez csaknem tíz pont előnnyel győzött! Éljen Venezuela, éljen a Nagy Haza, éljen a Bolivári Forradalom!" - mondta Quitóban Rafael Correa ecuadori szocialista államfő. Evo Morales bolíviai elnök "a demokrácia győzelmeként" üdvözölte, hogy Chávez marad Venezuela élén. "Chávez győzelme Latin-Amerika népeinek győzelme is, amelyek saját méltóságukért, szuverenitásukért és jövőjükért küzdenek" - hangoztatta.
A washingtoni képviselőház külügyi bizottságának elnöke viszont azzal vádolta az újabb hat évre megválasztott államfőt, hogy manipulációval és zaklatással akarja mindenáron megőrizni hatalmát. (MTI)
Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó