





A titokban Szíriába szállított fegyverek többsége az iszlamista csoportok kezébe kerül, nem pedig azokhoz az ellenzéki szervezetekhez, amelyek a Nyugat támogatását élvezik - írta hétfőn a The New York Times című amerikai napilap.
Az újságnak név nélkül nyilatkozó diplomaták elsősorban a Barack Obama amerikai elnöknek és más amerikai döntéshozóknak készített titkos jelentések alapján vonták le ezt a következtetést. Sajnálkozva jegyezték meg, hogy nem létezik egy olyan központi rendszer, amely ellenőrizné a Szíriába irányuló fegyverszállítmányokat, illetve amely pontos adatokkal rendelkezik arról, kik is az állítólag Szaúd-Arábiából és Katarból származó szállítmányok "címzettjei".
Az újság tájékoztatása szerint feltételezhető, hogy éppen ennek a gondnak az orvoslása céljából utazott múlt hónapban Törökországba David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója. Az utazásról a CIA nem adott hivatalos tájékoztatást.
A The New York Times emlékeztetett arra, hogy a CIA a szíriai állampolgároknak szánt segélyek hatékonyabb célba juttatására is küldött már munkatársakat Törökországba, az amerikai ügynökség azonban nem rendelkezik információkkal a felkelőkről és a polgárháború sújtotta közel-keleti országban aktív csoportjaikról.
(MTI/AFP)
Összeomlott egy autópálya részét alkotó híd az Egyesült Államokban helyi idő szerint csütörtök este Washington államban, Mount Vernon közelében, nincs halálos... >>
Rendkívül erős, a Richter-skála szerint 8,2-es erősségű földrengés történt péntek reggel az orosz Távol-Keleten, a Szahalin-szigetek térségében, a rengést követően a... >>
Míg Bosznia-Hercegovina még mindig messze jár attól, hogy teljesítse az uniós stabilizációs és társulási folyamat elindításának feltételeit, Macedónia készen áll az... >>