GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing
2012. október 26. [14:11]

Ellentmondásos hatású lenne az esetleges katalán függetlenség

A katalán függetlenségi törekvés az Európai Unió egészét érintheti, és hatása ellentmondásos lehet a többi európai kisebbség, különösen a kisebbségi autonómiatörekvések szempontjából - összegezte Tabajdi Csaba pénteken az Európai Parlament (EP) kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának ülésén elhangzottakat.
"A katalán nép és Spanyolország joga és felelőssége, hogy döntsenek Katalónia függetlenségéről. Figyelemmel kell lennünk arra, hogy minden népet, így a nyolcmilliós katalán nemzetet is megilleti az önrendelkezés joga. Ha a katalán nép népszavazáson egyértelműen az országrész függetlensége mellett dönt, azt a nemzetközi intézményeknek tiszteletben kell tartaniuk" - fogalmazott közleményében a szocialista EP-képviselő, a munkacsoport társelnöke.
Hangsúlyozta, hogy a Spanyolországot és az eurozóna egy részét sújtó gazdasági-szociális válság vitathatatlanul felerősítette a függetlenségi törekvéseket, annak azonban mély történelmi gyökerei vannak.
"A jelenlegi helyzetben gyenge érvelésnek tűnik a spanyol központi kormányzat részéről, hogy a függetlenségről szóló népszavazás alkotmányellenes. Szemléletes hasonlattal élve: attól nem lesz jobb a házasság, hogy törvénytelenné nyilvánítják a válást" - jegyezte meg.
A magyar EP-képviselő felhívta a figyelmet arra: precedensértékű lenne Katalónia kiválása, hiszen még soha nem fordult elő az Európai Unióban, hogy egy tagállam országrésze kivált volna.
"Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy sem a Lisszaboni Szerződés, sem más uniós jogszabály nem tisztázza a függetlenedő országrész uniós tagságát. Nem valószínűsíthető az automatikus tagság, ugyanakkor abszurd lenne a több mint negyed százada uniós tag országrész esetében egy teljes értékű felvételi eljárást indítani" - vélekedett.
Katalóniában novemberben előre hozott választást tartanak, amelyen az előrejelzések szerint nagyarányú győzelmet arathatnak a függetlenségpártiak. Ennek kapcsán Tabajdi Csaba kiemelte, hogy a katalán függetlenségi törekvések szoros összefüggésben állnak a skót és a belgiumi flamand függetlenségi mozgalmakkal. A legutóbbi felmérések szerint a függetlenségről szóló népszavazást 2014-ig megrendezni kívánó Skóciában, valamint a szintén 2014-ben tartományi választásokra készülő Flandriában is többséget szerezhetnek a függetlenséget támogató pártok. (MTI)



2013. május 19. [18:06]

Nem rendítették meg Barack Obama elnök országos támogatottságát az utóbbi napokban nyilvánosságra került, illetve újból felmelegített botrányok, de az amerikaiak nagyon... >>

2013. május 19. [13:52]

A mai ember és egyház életének megváltoztatását sürgette vasárnap Ferenc pápa a hívőkkel teli római Szent Péter téren bemutatott pünkösdi szentmisén. Bátor... >>

2013. május 19. [10:20]

Készenlétbe helyezte legfejlettebb rakétarendszerét a szíriai kormány azzal az utasítással, hogy Tel-Avivra kell csapást mérni, ha Izrael újabb támadást hajt végre... >>



1 euró 110.64 dinár
1 dollár 85.98 dinár
100 forint 37.91 dinár
100 dinár 263.76 forint
A legutóbb kommentelt friss cikkek
(amelyek az utóbbi 24 órában jelentek meg)
Mlađan Dinkić választásokat követel Vajdaságban és Belgrádban
(Szerbia)
Nemzeti Regiszter
Az egyszerűsített honosítási eljárás logója
Heti kérdés
Melyik autonómiát tartja fontosabbnak?
Vajdaság tartomány autonómiáját.
A magyar autonómiát.
Mindkettő fontos. Egyik nem zárja ki a másikat.
Nincs szükség autonómiára.

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg!

Mazsola

- Főúr! Ebben a mazsolás kalácsban az egyik mazsola helyett egy légy van!
- Na bumm! Egy légy. De a többi mazsola!

Vajdaság Ma forditói szolgáltatása