Világ
Horrorvideó került nyilvánosságra a szír lázadóktól
Betűméret:             

Széles körű felzúdulást váltott ki Szíriában és nemzetközi szinten is egy kedden nyilvánosságra került videofelvétel, amelyen egy ellenzéki fegyveres kimetszi egy elesett kormánykatona belső szerveit és szivét megeszi.

A fegyveres, Hálid al-Hamad az amerikai Time magazinnak azt mondta, hogy tettét bosszúnak szánta, miután a katona mobiltelefonján olyan felvételt talált, amelyen az megaláz egy meztelen asszonyt és annak két lányát. "Ezek az emberek ölték meg a gyermekeinket és erőszakolták meg feleségeinket Homszban, Baba Amrnál" – tette hozzá az ellenzéki, aki a Human Rights Watch (HRW) emberi jogi szervezet szerint a Szíriai Szabad Hadsereghez tartozó (ASL) egyik fegyveres csoport parancsnoka.

A Hamad tettéről készült videót a szíriai ellenzék is elítélte. Az ellenzéki koalíció egy nyilatkozatban leszögezte: "borzalmas és embertelen" cselekedetről van szó, amely "ellentétes a szír nép erkölcsi normáival, de az ASL normáival és elveivel is".

A HRW ugyanakkor úgy vélte, az ilyen cselekményeket nem elegendő elítélni, hanem intézkedni kell annak érdekében, hogy hasonlók többé ne fordulhassanak elő. Hozzátette: nem lehet felelőssé tenni azért a rezsim kegyetlenkedéseit sem.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Navi Pillay szintén elítélte a történteket, és emlékeztetett arra, hogy a fegyveres konfliktusnak áldozatul esettek tetemének megcsonkítása háborús bűn.

Az amerikai külügyminisztérium egy szóvivője közölte, hogy Washingtont sokkolták a videofelvételen látottak, és ezt azonnal a szíriai ellenzék tudomására is hozta. Patrick Ventrell hozzátette: az ellenzék biztosította őket arról, hogy "fegyvereseinek nagy többségére nem jellemző ez a hozzáállás", és az érintett felkelőt azonnal kizárták soraikból. (MTI)

A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) hétfőn közzétett felmérésének eredménye szerint a megkérdezett ukrán állampolgárok 61 százaléka támogatná a tűzszünetet Oroszországgal, ha a frontvonalhoz európai országok csapatait telepítenék. Az UNIAN hírügynökség beszámolója szerint a szociológusok a május 7....
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:55 ]
Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó