Világ
Tízezrek tüntettek Kijevben
Az ukrán ellenzék közös jelöltet fog állítani a következő elnökválasztásokon
Betűméret:             

A három ukrán parlamenti ellenzéki párt szombati kijevi tüntetésén bejelentette, hogy közös jelöltet fog állítani a soron következő elnökválasztásokon.

Arszenyij Jacenyuk, a bebörtönzött volt kormányfő, Julija Timosenko mögött álló Haza párt frakcióvezetője, valamint Vitalij Klicsko, az UDAR (Ütés) és Oleh Tyahnyibok, a nacionalista Szabadság párt elnöke nyilatkozatot írtak alá, amelyben leszögezik, hogy amennyiben egyfordulóssá válik az elnökválasztás, már az elején közös jelölttel indulnak, ha pedig továbbra is kétfordulós marad, akkor a második fordulóba bejutó ellenzéki jelöltet mindhárom párt támogatja.

A kormányzó Régiók Pártja ugyanis népszavazást készül kiírni, amelyben egyebek mellett szorgalmazza, hogy a 2015-ben esedékes elnökválasztás egyfordulós legyen. Várakozásuk szerint Viktor Janukovics elnöknek ezzel jobb esélyei lennének, hogy ismét megszerezze az államfői posztot. Szombaton a három ellenzéki párt közös tüntetést rendezett az ukrán fővárosban, ezen becslésük szerint mintegy 50 ezren vettek részt.

Ezzel egy időben a Régiók Pártja antifasiszta megmozdulást tartott Kijevben, amelyen a párt és a belügyi szervek közlése szerint több mint 40 ezren vettek részt. Ezen az eseményen részt vett Olekszandr Jefremov parlamenti frakcióvezető, aki szerint a megmozdulással azt kívánták jelezni, hogy Ukrajna az európai közösséghez kíván közeledni, és ellenzik a fasiszta tendenciák térnyerését az ukrán társadalomban.

Az ellenzék felvonulását a belvárosban egy incidens zavarta meg. A Szabadság párt (Szvoboda) aktivistái összeverekedtek több tucat ismeretlennel. Az ellenzék közlése szerint ez utóbbiak provokálták a verekedést, azzal, hogy gázspray-vel fújták le a tüntetőket. A rohamrendőrök percek alatt szétválasztották a két szemben álló csoportot. Az incidens során ugyanakkor egy ukrán újságírónő és egy fotóriporter is megsérült, az előbbit kórházba kellett szállítani. (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó