Világ
Önkormányzati választások Horvátországban
Betűméret:             

Önkormányzati választások kezdődtek vasárnap Horvátországban, a kétfordulós szavazáson 3 millió 750 ezer választópolgár összesen 576 regionális és helyi önkormányzat képviselőtestületének összetételéről, valamint a megyék, a városok és a járások vezetőjének és ezek helyetteseinek a személyéről dönthet.

A választási bizottság adatai szerint összesen 56 ezer 560 jelölt indult. A megyei közgyűlésekért, valamint a városi és a járási tanácsokért 3205 jelöltlista verseng. Zsupán (ispán), vagyis megyei vezető, vagy polgármester, járási elöljáró, vagy ezek helyettese 2240 személy szeretne lenni. A két legidősebb képviselőjelölt 1923-ban született, a két legfiatalabb 1995-ben.
A helyhatósági választásokkal egy időben rendezik meg a kisebbségi elöljáró-helyettesek választását is. Azokban a városokban és járásokban ugyanis, ahol egy kisebbség számaránya meghaladja a 15 százalékot, az adott kisebbség jogosult delegálni egy-egy polgármester-, illetve járási elöljáró-helyettest.
A magyarok esetében ez négy járásban igaz. Egy ötödik járásban a magyarok nemcsak meghaladják ezt az arányt, hanem egyúttal a legnépesebb kisebbséget alkotják, így ott nem a helyettesi, hanem az elöljárói posztért indulnak és bizonyosan nyernek is, mert mindkét jelölt magyar. A megyék esetében 5 százalék a küszöb.
A szavazóhelyiségek reggel 7 órakor nyitottak ki, a választók este 7-ig adhatják le voksaikat. Ott, ahol az első körben nem sikerül megválasztani a következő négy évre a helyi tisztségviselőket, június 2-án rendezik meg a fordulót. (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó