Világ
Bostoni robbantás - Floridában az FBI lelőtt egy férfit, aki kapcsolatban állt Tamerlan Carnajevvel
Betűméret:             

Az FBI egyik különleges ügynöke a floridai Orlandóban lelőtt egy férfit, akit korábban kihallgattak a bostoni pokolgépes merénylet egyik feltételezett elkövetőjéhez, Tamerlan Carnajevhez fűződő állítólagos kapcsolatai miatt - közölte honlapján szerdán az Orlando Sentinel napilap.

A lap szerint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) embere szerdán reggel ölte meg a 27 éves, csecsen származású Ibragim Todasevet. A hírt az FBI megerősítette, és közölte, hogy a férfit önvédelemből lőtte le a különleges ügynök. Az "erőszakos konfrontációt" az ügyről kiadott közlemény szerint az életét vesztett férfi kezdeményezte.
Az FBI emberét kórházba szállították, sérülései nem életveszélyesek. Az FBI kommünikéje szerint az incidens kihallgatás közben történt, amit a különleges ügynök más bűnüldöző szervek képviselőinek társaságában folytatott le egy orlandói lakóépületben.
Todasev egy barátja, Khusn Tamariv a helyi WESH televíziónak elmondta, hogy az FBI kedden mindkettőjüket kihallgatta a bostoni robbantásokkal kapcsolatban, az eljárás három órán át tartott. A nyilatkozó szerint Carnajev az április 15-i terrortámadás előtt egy héttel telefonon vagy Skype-on mintegy öt percig beszélgetett Todasevvel.
Tamariv azt állította, hogy az FBI a kihallgatás után jelezte: Todasevre további két órára szüksége lenne még és újból be fogják idézni. Szerinte a barátja "megérezte", hogy le fogják lőni. Todasevet egyébként május 4-én súlyos testi sértés miatt őrizetbe vették.
Tamariv úgy tudja, hogy Todasevet, aki egy ideig Bostonban élt, laza baráti kapcsolat fűzte Carnajevhez, mert mindketten harcművészettel foglalkoztak. A két csecsen alkalmanként találkozott egymással.
Tamerlan Carnajev három nappal a bostoni terrortámadás után belehalt a rendőrökkel vívott tűzharc során szerzett sebeibe és sérüléseibe. Öccsét, a 19 éves Dzsohar Carnajevet tömeges emberveszteséget okozó fegyverek bevetésére irányuló, halált és anyagi kárt okozó összeesküvéssel vádolták meg. Az ifjabbik fivért börtönkórházban ápolják. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár halálra is ítélhetik.
A bostoni merényletben hárman meghaltak, és több mint 260-an megsebesültek. (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó