Világ
EP: Macedónia felkészült az EU-csatlakozási tárgyalásokra, Bosznia-Hercegovina messze lemaradt
Betűméret:             

Míg Bosznia-Hercegovina még mindig messze jár attól, hogy teljesítse az uniós stabilizációs és társulási folyamat elindításának feltételeit, Macedónia készen áll az EU-csatlakozási tárgyalások megnyitására - állapította meg az Európai Parlament (EP) a két nyugat-balkáni országot értékelő, csütörtökön Strasbourgban elfogadott jelentésében.

"Bosznia-Hercegovina sajnos még mindig jelentősen lemarad a térség többi államához képest. Változás akkor várható, ha a politikai elit határozottabban állást foglal az ország által követendő irányvonal közös meghatározása mellett" - állapította meg nyilatkozatában a Szarajevóról szóló jelentés előkészítője, Doris Pack német néppárti EP-képviselő.
"A tomboló korrupció visszaszorítása terén is sokkal nagyobb elszántságot várunk" - tette hozzá.
Az EP szerint alapvető alkotmányos változásra van szükség ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovina működő demokráciává váljon. Végre kellene hajtani egyebek közt az Emberi Jogok Európai Bírósága által 2009-ben hozott ítéletet, amely kimondta, hogy a választásokon való indulás engedélyezésekor a jelölt etnikai hovatartozása nem játszhat szerepet. A jelenlegi bosznia-hercegovinai jogrend ugyanis csak az úgynevezett államalkotó tényezőnek tekintett szerbek, bosnyákok, illetve horvátok számára biztosítja a megválaszthatóság jogát - cigányoknak és zsidóknak például már nem.
Ha Bosznia-Hercegovina egyes politikai vezetői csupán saját etnikai közösségük érdekeit tartják szem előtt, a köztársaság lemarad az európai uniós csatlakozási folyamatról, amely ebben az évben erős lendületet vehet a Nyugat-Balkánon - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő a plenáris vitához benyújtott írásos hozzászólásában.
Egész másként ítélte meg az EP Macedóniát: a Szkopjéval való EU-csatlakozási tárgyalások azonnali megkezdését kérte az uniós tagállamoktól. Ehhez arra lenne szükség, hogy megoldják az úgynevezett névvitát: Görögország - történelmi, illetve földrajzi okokból - nem hajlandó Macedónia néven tudomásul venni a volt Jugoszlávia utódállamát.
"Az EU joggal üdvözölte a Szerbia és Koszovó közötti megegyezést. Az Athén és Szkopje közti megállapodáshoz is hasonló bátorságra van szükség. Ugyanakkor az Európai Tanácsnak is meg kell értenie: ha sorban állás közben állandóan megelőz valaki, természetes, hogy egy idő után kiállsz a sorból" - figyelmeztetett a Macedóniáról szóló jelentést előkészítő Richard Howitt brit szocialista EP-képviselő.
A névvitával kapcsolatban Schöpflin György fideszes EP-képviselő nyilatkozatot adott ki, amelyben megállapította: Macedónia jelenlegi országimázs-építési törekvései az európai sikertelenség frusztrációjából is erednek. Az így kialakított macedón "eredettörténet" azonban a jelek szerint az albán közösségnek a macedón társadalomból való kirekesztésére is irányul, ami tovább növeli a szláv és az albán ajkú közösség közötti feszültséget - vélekedett Schöpflin. (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó