Világ
Gyorshadtestet hoz létre az Afrikai Unió
Betűméret:             

Gyorsreagálású haderő létrehozásáról döntött hétfőn az Afrikai Unió csúcsértekezlete, hogy elejét vegye a fegyveres konfliktusok elmérgesedésének a földrészen, és csökkentse az afrikaiak függését a külső erőktől és forrásoktól.

A haderő azonnal bevethető lesz, amint megalakul, mert a Dél-afrikai Köztársaság, Uganda és Etiópia már felajánlotta katonáit és eszközeit. Az egység létrehozását évek óta tervezték, de mindig elhalasztották.

A döntés célja, hogy "segítsen afrikai megoldást találni Afrika problémáira" - olvasható a határozatban.

Az elnök egy másik témát érintve azt mondta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) 99 százalékban afrikaiakkal szemben folytat eljárást, és ez egyfajta "faji alapú hajtóvadászat", ami ellen tiltakoznak.

A bíróság létrehozásának "célja az volt, hogy senki se kerülhesse el jogos büntetését, de a folyamat elfajult, és faji hajtóvadászattá vált" - jelentette ki a csúcsértekezlet befejezése után tartott sajtótájékoztatóján Hajlemariam Deszalegn.

Az afrikai vezetők úgy foglaltak állást, hogy a megválasztott kenyai elnök és alelnök ellen emberiség elleni bűncselekmények miatt indított eljárást Hága adja át a kenyai bíróságoknak - mondta.
Az Afrikai Unió béke- és biztonsági biztosa, Ramtane Lamara ezt azzal egészítette ki, hogy "egy északi bíróság nem járhat el déli vezetők ellen". (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó