Világ
Két év börtön várhat a volt szlovén kormányfőre
Betűméret:             

Két év börtönbüntetést kért a korrupcióval vádolt Janez Janša volt szlovén kormányfőre hétfőn az ügyészség.

Andrej Ferlinz államügyész a több mint egy éve folyó bírósági eljárás végén, záróbeszédében kijelentette, hogy Janša első miniszterelnöki mandátuma idején, 2004 és 2008 között, amikor Szlovénia harcjárműveket vett a finn Patria hadiipari cégtől, "a legkevesebb, amibe beleegyezett, hogy jutalmat kap az üzletért", ami a szlovén törvények szerint korrupciónak minősül. Janez Janša képtelenségnek nevezte az ügyészség érveit.

Az államügyész 22 hónap szabadságvesztést kért Janša állítólagos bűntársaira, egy szlovén katonatisztre és egy vállalkozóra. Az államügyész emellett azt kérte a bíróságtól, hogy a három vádlottat fejenként 37 ezer eurós pénzbírsággal is sújtsa. Nem foglalt állást viszont az ügy két másik vádlottja ügyében (egyikük beteg, a másik Kanadában él).

A per tárgya a Patria hadiipari céggel 2006-ban aláírt, 278 millió euró értékű szerződés, amelynek értelmében a finn vállalat 135 páncélozott harcjárművet szállított volna Szlovéniának. A finn cég - amelynek 73 százaléka a finn állam tulajdonában van, 23 százalékát az EADS német-francia-spanyol repülőgépgyártó, űr- és hadiipari cég birtokolja - eddig 30 harcjárművet szállított le. A korrupciós gyanú miatt felfüggesztették a szerződés végrehajtását.

Az YLE finn közszolgálati tv 2008-ban hozta nyilvánosságra, hogy felmerült a gyanú, hogy a Patria kenőpénzt fizetett Janšának és más szlovén tisztségviselőknek. Janez Janša tagadta ezt, és beperelte a finn tv-csatornát. A politikusok vagyonosodását vizsgáló szlovén bizottság azonban azzal gyanúsította meg az év elején Janšát, hogy nem tud számot adni a privát bankszámláján lévő 210 ezer euró eredetéről.

Az 54 éves Janez Janša hivatalosan az idén március végén fejezte be második kormányfői megbízatását, alig több mint egy évvel az után, hogy hivatalba lépett. A korrupcióval vádolt politikust február 27-én, a megszorító intézkedések és a politikai elit elleni tüntetések után váltották le bizalmi szavazással. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó