Világ
Horvát háborús bűnösket ítélt el a hágai törvényszék
Betűméret:             

A hágai Nemzetközi Törvényszék súlyos börtönbüntetésre ítélte szerdán a boszniai horvátok hat egykori vezetőjét a délszláv háború idején muszlimok ellen elkövetett etnikai tisztogatás vádjával.

Jadranko Prlić, az 1991-ben egyoldalúan kikiáltott Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság "kormányfője" és öt társa - köztük Slobodan Praljak nyugalmazott tábornok, a horvát védelmi minisztérium volt helyettes vezetője és Milivoj Petković volt vezérezredes - felelős a 1990-es évek elején boszniai muzulmánok ellen tömegesen elkövetett súlyos bűncselekményekért, emberölésért, kínzásért, nemi erőszakért.

Prlić 25 év börtönbüntetést kapott, Praljak és Petković 20-20 évet, a másik három vádlottat 20, 16 és 10 év szabadságvesztésre ítélték. A tábornokok 2004-ben önként adták fel magukat Hágában.

Az ítélet szerint a vádlottak terhére rótt bűncselekmények "nem néhány engedetlen katona véletlen tettei" voltak. Annak a tervnek a részeként követték el őket, hogy "végleg eltávolítják a muszlim lakosságot" Hercegovinából. E tervet ismerték a független Horvátországban, amelynek akkori elnöke, az azóta elhunyt Franjo Tudjman úgy gondolta, az etnikai tisztogatásra szükség van ahhoz, hogy Herceg-Bosznia száz százalékban horvát terület legyen, és később odacsatolják Horvátországhoz - áll az ítéletben.

Az ítélet szerint a hat horvát felelős a török időkben épült híres mostari Öreghíd lerombolásáért is; az eset a boszniai háború pusztításának jelképévé vált. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó