Világ
Isztambul - Az Amnesty International két halottról és ezernél több sérültről tud
Betűméret:             

Az Amnesty International tudomása szerint a kormányellenes demonstrációk legalább két részvevője meghalt Isztambulban a tüntetők elleni rendőri erőszak következtében.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szombat este Londonban kiadott nyilatkozatában közölte, hogy a hozzá befutott jelentések szerint a tiltakozók és a rendőrség összecsapásaiban több mint ezren megsérültek.
Az AI közölte azt is, hogy éjjel-nappal nyitva tartja az erőszakcselekmények fő helyszínéhez, az isztambuli Taksim térhez közeli irodáját, ahol a rendőri erőszak elől menekülő demonstrálók menedékre lelhetnek. Az irodában folyamatosan húsz orvos dolgozik a sérült tüntetők ellátásán.
Az Amnesty International szombati londoni közleménye szerint a könnygázgránátok "nem megfelelő" rendőrségi alkalmazása járt a legsúlyosabb következményekkel. Nem is lehet tudni, hogy emiatt hányan sérültek meg, de vannak információk arról, hogy a kilőtt könnygázgránátok sok esetben súlyos fejsérüléseket okoztak az eltalált tüntetőknek.
Számos alkalommal a rendőrség szándékosan vett célba tüntetőket a könnygázgránátokkal, és hírek szerint sok demonstráló elvesztette látását a közelről kilőtt könnygáztöltetek miatt - áll az emberi jogi szervezet jelentésében.
Az AI tudomása szerint a rendőrség szorosan beépített térségekben is használt könnygázt, márpedig ennek az eszköznek a bevetése ilyen területeken különösen veszélyes az egészségre. Egyes esetekben könnygázgránátokat lőttek be olyan lakásokba és üzlethelyiségekbe is, amelyek menekülő tüntetőket fogadtak be.
Az Amnesty International olyan jelentéseket is kapott, amelyek szerint tüntetőket 12 órán át tartottak fogva túlzsúfolt, forró rendőrségi járművekben, étel, víz és mellékhelyiség használatának lehetősége nélkül. A szervezetnek információi vannak arról is, hogy sérült demonstrálóktól - rendőri őrizetben vagy az utcákon - megtagadták a megfelelő orvosi ellátáshoz való hozzáférést.
Ügyvédek elmondták az emberi jogi szervezetnek, hogy a rendőrség olyan sérült tüntetőket is fogva tart rendőrőrsökön, akiknek kórházi kezelésre lenne szükségük - áll a szombati londoni közleményben.
A nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a tiltakozók nagyon kevés esetben léptek fel erőszakosan, így egyértelmű, hogy a rendőri erő alkalmazásának nem lehetett célja az erőszakcselekmények visszaszorítása; a valós cél a tüntetők elriasztása a további tiltakozó akcióktól.
Az Amnesty International közölte: világszerte sürgős felhívást intézett aktivistáihoz, hogy lépjenek akcióba Törökországgal kapcsolatban, és felszólítja Recep Tayyip Erdogan miniszterelnököt, hogy haladéktalanul intézkedjen a rendőri erőszak leállítása érdekében.
A szervezet európai igazgatója, John Dalhusien a közleményben "szégyenteljesnek" nevezte a teljesen békés tiltakozó megmozdulások elleni "szélsőségesen durva" fellépést. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó