Világ
Ismét könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség Ankarában
Betűméret:             

Vasárnap délután ismét könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség Ankarában tüntetők százai ellen, akik Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök irodájához akartak előrenyomulni - adta hírül az NTV török tévécsatorna.
Hírügynökségi beszámolók szerint már a harmadik napon demonstráltak kormányellenes tüntetők Erdogan irodája közelében, ezúttal mintegy ezren.
A török kormányfő vasárnap visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint diktátorként irányítaná az országot. Úgy fogalmazott, hogy nincs mit mondania, amikor olyan valakit neveznek diktátornak, aki a népet szolgálja. Egy órával később újabb állásfoglalásban utasította vissza, hogy diktátornak nevezzék. Úgy érvelt, hogy nem a nép uralkodójaként, hanem annak szolgájaként tevékenykedik. Azzal vádolta a Köztársasági Néppártot (CHP), hogy az áll a tüntetések mögött, és a legnagyobb ellenzéki párt provokálta ki a tüntetéseket. Arra hivatkozott, hogy a demonstrációkat "nem 12 fa kivágása" miatti fellépésnek, hanem ideológián alapuló reakciónak tartja.
Törökország mintegy félszáz városában voltak tüntetések péntek óta, amikor Isztambulban a rendőrség könnygázt és vízágyukat vetett be egy építési projekt ellen tiltakozó demonstrálók ellen. A hatóságok mintegy ezer tiltakozót vettek őrizetbe, a sebesültek száma szakszervezeti adatok szerint félezerre tehető.
A törökországi tüntetésekkel kapcsolatban Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap közzétett nyilatkozatában sajnálkozásának adott hangot azért, mert a rendőrség aránytalanul nagy erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben. Visszafogottságra szólította fel a feleket, és párbeszédet sürgetett a békés megoldás érdekében.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke teljességgel aránytalannak nevezte a rendőrség kemény fellépését, és a tüntetőkkel való megbeszélések megindítására szólított fel.
Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője még pénteken úgy foglalt állást, hogy Törökországban a stabilitást, a biztonságot és a jólétet hosszabb távon a véleménykinyilvánítási, a gyülekezési és az egyesülési alapjogok betartásával lehet a legjobban garantálni. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó