Világ
Szükségállapot Csehországban az árvíz miatt
Betűméret:             

Több ezer embernek és például a prágai állatkert lakóinak is el kellett elhagynia az otthonát Csehországban hétfőre virradó éjszaka az áradások miatt. Országszerte mintegy ötven helyen harmadfokú, tehát a legmagasabb árvízkészültség van érvényben.

A cseh kormány vasárnap este kilenc órától az ország majdnem egész területére szükségállapotot hirdetett ki azért, hogy a hatóságok hatékonyabban tudjanak intézkedni.

Az észak-csehországi Ústí nad Labemben a megáradt Elba részben elöntötte a folyó melletti utcákat és bevezető utakat, s a víz melletti házakból mintegy 1400 személyt evakuáltak - jelentette a közszolgálati televízió. A közeli Litomerice és Terezín környékén több mint 500 személy kényszerült kiköltözni lakhelyéről. Az Elba ezen szakaszán, ahol általában három méteres a vízállás, hétfőn kora reggel 10,5 méteres vízállást mértek - közölte a prágai rádió.

Prága három elővárosban - Lahovicky, Zbraslav és Modrany - az éjjel mintegy 400 személynek el kellett hagynia a víz által veszélyeztetett otthonát. A mentési munkákban a hadsereg háromszáz katonája is részt vett. A természeti csapásnak Csehországban eddig három halálos áldozata van, tucatnyi embert eltűntként keresnek.

Részben megnyugodott a helyzet Dél-Csehországban, ahol az éjjel nem esett. A hidrometeorológiai intézet közlése szerint a dél-csehországi folyók és patakok vízszintje tovább nem emelkedett, s néhány helyen csökkent.

Prágában vasárnap elköltöztették az állatkert Moldva-parti részének lakóit is, miután az állatkertet részben elöntötte az ár. A főváros önkormányzata a kényszerű közlekedési korlátozások miatt hétfőre tanítási szünetet rendelt el, így az összes óvoda, általános- és középiskola zárva marad. A városközpontban a vízbetörés veszélye miatt nem jár a metró, a prágai közlekedési vállalat ezért megerősítette a villamos- és autóbuszjáratokat. A belvárosi közlekedésben mindezek következtében komoly fennakadások vannak. Országszerte mintegy 150 útszakaszt zártak le a forgalom elől az áradások miatt. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó