Amerikai hírszerző szervek széleskörű "adatbányászatot" végeztek kilenc, a legnagyobb internetes szolgáltatók közé tartozó cégnél, aminek eredményeképpen magán e-mailek, chatek, fotók és egyéb kommunikációs anyagok kerültek a birtokukba - közölte internetes kiadásában csütörtökön egy titkos dokumentumra hivatkozva az amerikai The Washington Post és a brit The Guardian.
Az elektronikus hírszerzésre szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egy PRISM kódnevű, bírósági végzés által jóváhagyott program keretében még 2007, vagyis George W. Bush elnöksége óta hozzáfér a Microsoft, a Yahoo, a Google, a Facebook, a PalTalk, az AOL, a Skype, a YouTube és az Apple központi szerveréhez. A programot 2012 decemberében, vagyis Barack Obama újraválasztása után meghosszabbították.
Az érintett cégek vezetői tagadják, hogy együttműködtek volna az amerikai hírszerzéssel.
Az a törvény, amely lehetővé teszi az amerikai kormányzati ügynökségek számára, hogy kommunikációs adatokat gyűjtsenek internetes szolgáltatóktól, kizárólag az Egyesült Államokon kívüli, nem amerikai személyek célba vételét engedélyezi - közölte helyi idő szerint csütörtök éjjel James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója.
Clapper az amerikai The Washington Post és a brit The Guardian napilap internetes kiadásában megjelent cikkekre reagált, amely szerint az Egyesült Államok biztonsági szervei 9 vezető internetes szolgáltató szervereiről gyűjtöttek be e-maileket, chateket, fotókat, videókat és egyéb kommunikációs anyagokat.
Az amerikai kémfőnök "elítélendőnek" nevezte az internetes hírszerzési anyaggyűjtés leleplezését, a valamivel korábban a Verizon telekommunikációs cégen keresztül folytatott telefonhívások adatainak titkos megfigyeléséről szóló dokumentum kiszivárogtatásáról pedig azt állította, hogy az tartós és visszafordíthatatlan károkat okozott. (MTI)



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




