Világ
Obama az együttműködés új modelljéről beszélt az amerikai-kínai csúcs megnyitóján
Betűméret:             

Reményét fejezte ki Barack Obama amerikai elnök a Hszi Csing-pin kínai elnökkel péntek este megkezdett kaliforniai csúcstalálkozón, hogy a két ország között kialakul az együttműködés új modellje.

A világ két vezető gazdasági hatalmának vezetői fehér ingben, zakóban, de nyakkendő nélkül fogtak kezet a kötöttségektől hangsúlyozottan mentes tanácskozásuk alkalmából a Palms Springs közelében található, 80 hektáros Sunnyland magánbirtokon.
A két vezető először találkozott Hszi elnök márciusi hivatalba lépése óta.
A várakozások szerint az informális, kétnapos tanácskozás napirendjén az elnökök személyes jó viszonyának megalapozásán kívül olyan égető fontosságú kérdések is szerepelnek majd, mint a kibernetikai biztonság és az észak-koreai nukleáris fenyegetés.
"Az a döntésünk hogy ilyen korán (Hszi elnökségének korai szakaszában ) találkozzunk, az amerikai-kínai kapcsolatok fontosságát jelzi" - jelentette ki Obama.
Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok támogatja egy békés Kína felemelkedését, és olyan gazdasági rend kialakítását szeretné elérni, amelyben "az országok azonos játékszabályok szerint játszanak". Az amerikai elnök kétoldalú együttműködésre hívott fel a kibernetikai biztonság terén.
"Országaink között elkerülhetetlenül vannak olyan témák, ahol feszültség mutatkozik" - mondta Obama, hozzátéve, hogy mindkét országnak érdeke az együttműködés.
Megfigyelők a témakörrel kapcsolatban rámutattak: a kibernetikai biztonság kérdésében Obama elnök tárgyalási pozícióit alaposan meggyengítette, hogy éppen a csúcstalálkozót megelőző napokban derült fény az Egyesült Államok biztonsági szerveinek titkos adatgyűjtési programjaira.
A kaliforniai kétnapos csúcsra Hszi Csing-pin elnök egy latin-amerikai körútról érkezett, amely egyebek között Kínának a térségben megnövekedett súlyát volt hivatott hangsúlyozni.
Az eszmecsere szombaton folytatódik. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó