Közép- és Észak-Csehországban újabb több száz családi házat öntött el a víz hétfőre virradóra, miután a kiadós esőzések következtében megáradt számos kisebb folyó és patak. Az Elba németországi szakaszán, Magdeburgtól északra egy 50 méter hosszú részen beszakadt a gát, több települést azonnal ki kellett telepíteni.
Közben Bukarestben Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette, hogy szükség esetén Románia kész segítséget nyújtani Magyarországnak az árvízzel kapcsolatos gondok kezelésében.
Csehországban tizenegyre emelkedett az idei árvíz halálos áldozatainak száma. Négy embert továbbra is eltűntként keresnek a hatóságok - jelentette be Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány a központi válságstáb hétfői ülése után Prágában.
A cseh közszolgálati hírtelevízió kora reggeli jelentése szerint a közép-csehországi Kladno és Melník, az észak-csehországi Louny, valamint a dél-csehországi Cesky Krumlov és Tábor környékén a helyi patakok kerteket, házakat, pincéket, gazdasági ingatlanokat öntöttek el. Prágában az esőzések miatt vasárnap este néhány órára több utca került víz alá, mert a csatornák nem képesek több csapadékot befogadni. A víz számos pincét, egy mozit, iskolát és benzinkutat is elöntött, és újabb közlekedési gondokat okozott.
Az árvízhelyzet azonban országos szinten folyamatosan javul, a nagy folyók, a Moldva és az Elba vízszintje egyre apad. Az Elba Ústí nad Labemnél azonban továbbra is nyolc méter körül van, míg a normális vízszint három méteres. Mindenütt kezdődik a takarítás, az újjáépítés, a kárfelmérés, ami nyilvánvalóan több hétig is eltart. A szélvihar és az eső következtében országszerte az utakon sok helyen hordalék, iszap, törmelék és faág gyűlt össze, 70 közútszakasz le van zárva. A vasúton még három helyen van forgalomkorlátozás. A sínekre dőlt fák miatt ráadásul reggel megszakadt a közlekedés a Prága-Kralupy vonalon. Harmadfokú, tehát a legmagasabb szintű árvízvédelmi készültség hétfő reggel már csak három folyószakaszon volt.
Victor Ponta román miniszterelnök az árvízveszély miatt összehívott országos irányító törzs hétfői ülésén arra kérte - a romániai katasztrófavédelemben illetékes - Radu Stroe belügyminisztert, érdeklődjön magyar kollégájánál, hogy szüksége van-e Magyarországnak valamilyen segítségre. "Nem vagyunk mi a leggazdagabb ország, de úgy látom, a nyugati országrészt nem fenyegeti veszély, úgyhogy az ottani erőinkkel a szomszédaink segítségére lehetünk" - mondta a román kormányfő.
A román vízügyi hatóság vezetője beszámolt arról, hogy a Duna jelenleg másodpercenként 8500 köbméteres hozammal éri el Romániát, míg a sokéves júniusi átlag 6400 köbméter. A tetőzést péntekre várják másodpercenként 10500 köbméterrel, ami jelentősen elmarad az egy hónapja mért 11900 köbméteres értéktől, így a Duna romániai szakaszán nem számítanak különösebb gondokra.
Az Elba németországi szakaszán sorra megdőlnek a vízállásrekordok, ahogy vonul az árhullám észak felé. Ugyanakkor Magdeburgban, a kelet-németországi Szász-Anhalt tartomány fővárosában a vízállás hétfő reggelre több mint 20 centiméterrel csökkent a vasárnap elért 748 centiméteres történelmi csúcshoz képest. A várostól északra, Stendal járásban éjjel egy 50 méter hosszú szakaszon beszakadt a gát, több települést azonnal ki kellett telepíteni. A tartományban 44 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát. A Magdeburgtól csaknem 120 kilométerre fekvő alsó-szászországi Hitzackernél is minden korábbinál magasabbra, 800 centiméter fölé emelkedett az Elba vízállása, a mintegy 150 kilométerre fekvő schleswig-holsteini Lauenburgban pedig elkezdték az óváros evakuálását.
Az Elbán és mellékfolyóin, valamint a Duna bajorországi szakaszán június elején kezdődött áradásoknak eddig nyolc halálos áldozatuk van Németországban. A természeti csapás az első becslések szerint több mint 11 milliárd euró kárt okozhat.
Ausztria északi részén heves zivatarok okoztak áradásokat részben korábban már árvíz sújtotta falvakban - jelentette hétfőn az osztrák rádió (ORF). Felső-Ausztria több körzetében és Salzburg tartomány északi részén egy hirtelen jött, heves zivatar, jégeső és erős szél következtében pincéket és garázsokat öntött el a víz vasárnap este. Egy utat le kellett zárni, mert sziklaomlás torlaszolta el. Salzkammergut egyes falvaiban egy héten belül másodszor öntöttek ki a hegyi patakok. Háromszáz tűzoltó közel száz házhoz vonult ki bevetésre. Helyenként másfél méter magasan állt a víz a pincékben, máshol kidőlt fákat kellett eltávolítaniuk.
Máshol Ausztriában múlt csütörtök óta mindenhol apad a folyók vízállása, az árhullám elvonulása után már a helyreállításra összpontosítanak. A Duna mentén Emmersdorfban, Melkben, Kritzendorfban és Klosterneuburgban közel kétezer tűzoltó vesz részt a takarításban hétfőn. Kremsben és környékén megkezdték a mobil védőfalak leszerelését. Ausztriában hat halálos áldozata volt a múlt hét végén kezdődött áradásoknak, egy hetedik embert eltűntként tartanak nyilván.
Heves esők és jégeső sújtotta Svájc nyugati részét vasárnap este, a víz földcsuszamlásokat, áradást idézett elő, amelyek miatt le kellett zárni több közutat és vasútvonalat, ki kellett költöztetni otthonából tucatnyi lakost - közölte a rendőrség. Svájcot eddig megkímélte a május végén kezdődött, rekordokat döntő európai árvíz, most azonban Vaud és Fribourg nyugati kantonokban olyan sok eső esett hirtelen, hogy áradást okozott. Kilépett a medréből a Mérine folyó, s elárasztotta Moudon óvárosát.



A FŐSZAKÁCS AJÁNLATA
ÁLLÁSHIRDETÉSEK
Helységnévtár




