Világ
Gátszakadások nehezítik a védekezést Németországban
Betűméret:             

Egy nap alatt két helyen is beszakadt a gát az Elba németországi szakaszán, ahol hétfőn ismét ezreket kellett kitelepíteni, és az áradás már fő vasútvonalakon is hátráltatja a közlekedést.

A Németországot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán csökken a vízállás, így Drezdában hétfő este feloldották az előző hétfőn elrendelt katasztrófariadót, és csökkentették az árvízvédelmi készültség szintjét.
A középső szakaszon, a Szász-Anhalt tartományi Stendal járás területén viszont egy nap alatt két hosszabb szakaszon is átszakadt a gát. Több település lakosságát ki kellett telepíteni, és lezártak egy vasúti hidat, amelyen a Berlin-Frankfurt és a Berlin-Hannover vonalon közlekedő InterCityExpress vonatok járnak, ami szétzilálta a menetrendet. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó