Világ
Egyelőre nem tárgyal egymással Dél- és Észak-Korea
Betűméret:             

Lemondták a két Korea között tervezett kétnapos magas szintű tárgyalásokat, miután nem sikerült megállapodni abban, hogy milyen rangú vezető álljon a szöuli delegáció élén – jelentette be kedden a dél-koreai országegyesítési minisztérium szóvivője.

Ez lett volna az első kormányszintű tárgyalás 2007 óta a két ország között. A szóvivő nem tért ki arra, hogy a tárgyalást végleg törölték, vagy csak elhalasztották.

Phenjan állítólag azt kifogásolta, hogy a dél-koreai delegációt egy miniszterhelyettes vezette volna, nem pedig a Korea-közi kapcsolatokért felelős országegyesítési miniszter, Ju Kil Dzse. Szöul hétfőn még azt közölte, hogy a küldöttséget a miniszter vezeti. Nem volt egyetértés a napirendi kérdésekben sem.

A két Korea között utoljára 2011-ben voltak hivatalos tárgyalások. Észak-Korea az elmúlt hónapokban háborúval és atomcsapással fenyegetőzött egy dél-koreai-amerikai hadgyakorlat miatt, de nem sikerült diplomáciai vagy gazdasági engedményeket kicsikarni. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó