Világ
Az EBU tiltakozik a görög közmédia elnémítása ellen
Betűméret:             

Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) követelte kedd este a görög kormánytól, hogy azonnal vonja vissza döntését a közszolgálati rádió és tévé működésének felfüggesztéséről. Közben kedd éjszaka elnémultak az érintett csatornák.

Jean-Paul Philippot, az EBU elnöke és Ingrid Deltenre főigazgató a szervezet közleménye szerint levélben fordult Antonisz Szamarasz miniszterelnökhöz.

"A közszolgálati médiumok léte és a kormánytól való függetlenségük a demokratikus társadalmak lényegi elemei" – írták. Hozzátették, hogy nagyon aggasztónak tartják az athéni kormány bejelentését.

"Ebből következik, hogy a közszolgálati médiumokra vonatkozóan minden jelentősebb változtatást csak a parlament nyílt és alapos vitája alapján szabad végrehajtani, nem pedig két miniszter, a pénzügyekkel, illetve a közmédiával foglalkozó megállapodása alapján. Takarékossági intézkedések, költségvetési megtakarítások szükségessége esetén a közmédiumok működése még fontosabb, mint egyébként" – írták.

A görög közmédia működésének felfüggesztésére vonatkozó kormányzati bejelentés sokkot keltett Athénban.

A kormányszóvivő kedden azt mondta: az ERT médiatársaság szerda hajnaltól szünteti be működését. A különböző csatornák azonban már kedd este, a tervezett műsorzárás előtt fokozatosan elnémultak az MTI szerint, bár az ERT honlapján még látható volt kora hajnalban élő műsor. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó