Világ
Hamburg felé közelít az Elba árhulláma
Betűméret:             

Tovább vonul az árhullám az Elba észak-németországi szakaszán, és szerda reggelre megközelítette Hamburgot, a térség legnagyobb városát.

Az Elba az alsó szakaszon sokkal szélesebb és mélyebb mederben folyik, mint Németország keleti részén. Hamburgot az Északi-tengerről érkező vihardagályok miatt rendkívül kiterjedt gát- és csatornarendszer védi. A több mint másfél millió lakosú városban ezért várhatóan nem okoz nagyobb gondot az árhullám.
Hamburgtól alig 40 kilométerre, Lauenburgban viszont kritikus a helyzet, a belvárosban 30 centiméter magasan áll a víz, 400 embert kitelepítettek. Feljebb, Szász-Anhalt tartományban pedig az utóbbi napokban történt gátszakadások miatt a folyóból beltenger alakult ki, több mint ezer négyzetkilométer áll víz alatt, ami csaknem akkora terület, mint a Balaton kétszerese.
A Németországot délkeletről északnyugat felé több mint 700 kilométer hosszúságban átszelő folyó felső szakaszán feloldották a katasztrófariadót, de öt tartományban továbbra is a nyár elején megszokottnál többször magasabb vízoszlop nyomja a gátakat. A védműveket a felázás mellett a folyóban sodródó fa-, növény- és egyéb hulladék is veszélyezteti, az alsó-szászországi Lüchow-Dannenberg járásban például 50 tonna hordalékot emeltek ki az utóbbi napokban az árvízi védekezést irányító törzs adatai szerint.
A homokzsákok egész Németországban elfogytak, a belügyminisztérium ezért a szomszédos országoktól kért segítséget. A Bundeswehr, a német hadsereg is külföldi segítséget kért, a német egységeket a francia és a holland hadsereg is támogatja szakértőkkel és speciális munkagépekkel. Az árvízi védekezésben 80 ezer tűzoltó és 9 ezer rendőr mellett mintegy 20 ezer katona is részt vesz.
Az Elbán és németországi mellékfolyóin, valamint a Duna bajorországi szakaszán június elején kezdődött áradás a Fitch Ratings hitelminősítő elemzése szerint 12 milliárd euró nemzetgazdasági kárt okoz, a biztosítók pedig 3 milliárd euró kártérítést fizethetnek. (MTI)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó