Világ
Százezres tüntetés a török kormányfő mellett
Betűméret:             

Több mint százezren - egyes források szerint több százezren - tüntettek Recep Tayyip Erdogan török kormányfő mellett vasárnap Isztambulban. A miniszterelnök továbbra is hajthatatlannak mutatkozott a kormányellenes tüntetőkkel szemben.

Kormányfőként kötelességem volt elrendelni a tér kiürítését - mondta Erdogan a hívei előtt azután, hogy a rendfenntartó erők tömegoszlató eszközökkel - könnygázzal, vízágyúkkal - előző este kiürítették az isztambuli Taksim teret és a hozzá kapcsolódó Gezi parkot, ahol két hete folyt kormányellenes tüntetés.
A török kormányfő beszédében dezinformációk terjesztésével vádolta a BBC brit közszolgálati adót, a CNN amerikai hírtévét és a Reuters hírügynökséget. Az elmúlt napokban már több, az iszlámbarát kormányhoz közelálló napilap bírálta a külföldi médiát. A török sajtó egy részét viszont a tüntetők kritizálták azért, mert nem tudósítottak arról, a rendőrség hogyan bánt a demonstrálókkal.
Közben egynapos országos általános sztrájkot hirdetett hétfőre két török szakszervezeti tömörülés, tiltakozásul az ellenzéki tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt.
Baki Cinar, a közalkalmazotti szakszervezetek szövetségének (KESK) szóvivője elmondta: hétfőn általános munkabeszüntetést tartanak szerte az országban a baloldali Török Forradalmi Szakszervezetek Szövetségével (DISK) és több más, kisebb érdekvédelmi szervezettel együtt. A két szakszervezeti tömörülés június 5-én bekapcsolódott a kormányellenes megmozdulásokba, és tízezreket mozgósított a tüntetésekre több török nagyvárosban.
A török orvosszövetség adatai szerint négy ember halt meg május vége óta a tüntetők és a rendőrség közötti összecsapásokban, a sebesültek száma meghaladja a hétezer főt.(MTI/AFP/AP/Reuters/dpa)

Az amerikai haderő újabb, Irán felé haladó olajtankert tett működésképtelenné az iráni kikötők elleni blokád megsértésének kísérlete miatt hétfőn - közölte az amerikai Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a palaui zászló...
2026. JÚNIUS 8.
[ 22:04 ]
Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban. "Fennakadásokra lehet számítani a TGV...
2026. JÚNIUS 8.
[ 21:59 ]
Gérald Darmanin francia igazságügyi miniszter arra kérte hétfőn az ügyészeket, hogy azonnal vizsgálják ki az összes gyermekbántalmazást érintő bejelentést, azaz körülbelül 70 ezer ügyet, július 14-ig. A bejelentés előzménye, hogy heves közéleti vitát váltott ki egy 11 éves kislány meggyilkolása, miután kiderült:...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:15 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó