Világ
Cseh kormányválság: Petr Nečas bejelentette, hogy lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről
Betűméret:             

Petr Nečas cseh miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn lemond kormányfői és pártelnöki tisztségéről.

Döntéséről Petr Nečas a három koalíciós párt vezetőségének vasárnap késő este tartott tanácskozása után beszélt a sajtónak.
Ugyanakkor leszögezte: szeretné, ha az ODS, a TOP 09 és a LIDEM kormánykoalíciója folytatná munkáját, de egy másik miniszterelnökkel, akit a polgári demokraták javasolnának.
"Természetesen figyelemmel kísértem a szerda este kialakult politikai helyzet fejleményeit. Tisztában vagyok vele, hogy számomra mi ennek a következménye. Közöltem a Polgári Demokratikus Párt (ODS) politikai vezetésével, majd azután a koalíciós partnerekkel, hogy holnap (hétfőn) lemondok miniszterelnöki tisztségemről" - mondta Necas.
Kérdésre válaszolva a sajtóértekezleten hozzátette: "Nyilvánvaló, hogy az ODS élén sem maradok, de ezt holnap a párt vezetőségi ülésén fogom hivatalosan bejelenteni."
A miniszterelnök lemondása a cseh alkotmány szerint egyben a kormány távozását is jelenti. A következő lépés a köztársasági elnök kezében van, aki elfogadja vagy nem a kormányfő lemondását. Várható, hogy Miloš Zeman köztársasági elnök elfogadja Necas lemondását, és valószínű, hogy a helyzet rendeződéséig megbízza a kormányt a folyamatban lévő ügyek vitelével.
Az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) kormány elleni bizalmatlansági indítványa, amelyről a tervek szerint kedden szavazna a képviselőház, Necas lemondásával tárgytalanná vált.
Necas vesztét elsősorban kabinetfőnöke, Jana Nagyová okozta. Nagyovát több politikussal együtt csütörtökön vette őrizetbe a korrupcióellenes rendőrség, majd vádat emeltek ellene, és szombaton az ostravai bíróság elrendelte vizsgálati fogságba vételét. A kabinetfőnököt korrupcióval és hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolják.
A miniszterelnök vasárnap este kijelentette: "a történtekért a politikai felelősséget vállalom". (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó