Világ
A katonaság bevetésével fenyegetik a török tüntetőket
Betűméret:             

A török kormány első ízben azzal fenyegette meg a tüntetőket hétfőn, hogy szükség esetén beveti ellenük a hadsereget.

Ha nem elegendő a rendőrség fellépése a tüntetők ellen, a csendőrség fogja elvégezni a feladatot. Ha az sem elég, be lehet vetni a fegyveres erőket is - mondta Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes egy tévéinterjúban.

A kormányellenes tiltakozások május 31-i kezdete óta a török kormány mindeddig a rendőrségre bízta az isztambuli és ankarai tüntetők megfékezését, a katonaságot nem vetették be. Mindez rávilágít arra, hogy a hadseregre a modern Törökországot megalapító Kemal Atatürk nevéhez fűződő szekuláris örökség letéteményeseként tekintenek. Törökországban a XX. században négy katonai puccsot hajtottak végre - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. Az utóbbi 11 évben, Recep Tayyip Erdogan miniszterelnöksége alatt több alkalommal tisztogatást hajtottak végre a hadsereg soraiban, és több száz katonatiszt áll bíróság előtt az iszlamista-konzervatív kormány elleni összeesküvés vádjával.

Vasárnap a hatóságok csaknem 600 embert vettek őrizetbe a kormányellenes tüntetéseken Isztambulban és Ankarában - közölték a két nagyváros ügyvédi kamaráinak névtelenséget kérő munkatársai. Csak Isztambulban 450 embert állítottak elő. (MTI)

Az Európai Unió az ingyenes európai utazást biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében megnyílt pályázat alapján 40 912 európai, köztük - kvóta alapján - 892 magyar fiatalnak osztott ki ingyenes európai utazási bérletet - közölte az Európai Bizottság hétfőn. A brüsszeli testület közleményében...
2026. JÚNIUS 8.
[ 17:11 ]
Donald Trump amerikai elnök a támadások azonnali leállítására szólította fel Izraelt és Iránt hétfőn. Az elnök Truth Social internetes közösségi oldalán hétfőn kora reggel egyetlen mondatban reagált a két ország által indított rakétacsapásokra, és azt írta: "Izraelnek és Iránnak azonnal le kell állítania a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:59 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) légiereje hétfő reggel kiterjedt támadást hajtott végre Irán stratégiai légvédelmi rendszerei ellen - közölte az IDF szóvivője. A csapásokat több tucat vadászrepülőgép hajtotta végre a katonai hírszerzés irányításával. A közlemény szerint az utóbbi időszakban Irán különböző...
2026. JÚNIUS 8.
[ 11:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó