Világ
Merkel: Ukrajna területi egységének meg kell maradnia
Betűméret:             

Németország támogatja Ukrajna területi egységének megmaradását - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szombaton Kijevben, Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Az ukrán államfővel folytatott megbeszélés után Merkel azt mondta: Németország levonta a tanulságokat a történelemből, és nem engedi meg, hogy újabb szakadás következzen be Európában.

Hangsúlyozta, hogy Németország nem Ukrajna föderalizációja, hanem decentralizációja mellett foglal állást, aminek megvalósítására Porosenko elnök is törekszik.

Porosenko a maga részéről kijelentette: bízik abban, hogy a kelet-ukrajnai válság rendezése szempontjából kedvező eredmények születnek jövő kedden Ukrajna, Oroszország, Fehéroroszország és Kazahsztán államfőinek, valamint az Európai Unió képviselőinek minszki találkozóján. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban