Világ
Agyonlőttek Kijevben egy volt Janukovics-párti parlamenti képviselőt
Betűméret:             

Ismeretlenek megölték Oleh Kalasnyikov volt ukrán parlamenti képviselőt szerda este kijevi otthona előtt - közölték csütörtökön ukrán médiaforrások.

A halálhírről az áldozat egyik rokona értesítette a sajtót, később azt a hatóságok is megerősítették. A politikus nyolcadik emeleti lakásába tartott, amikor ismeretlenek lőfegyverből leadott lövéssel végeztek vele a lépcsőházban. A lövések zajára felesége kirohant a lakásból, majd hívta a rendőrséget.

A nevét elhallgató rokon állítása szerint az oroszbarát Kalasnyikov az utóbbi időben több fenyegetést is kapott politikai nézeteiért, részben azért, mert felhívást intézett a második világháborúban - orosz szempontból a nagy honvédő háborúban - aratott szovjet győzelem 70. évfordulójának méltó megünneplésére.

Kalasnyikov 1962-ben a nyugat-ukrajnai Rivnében született, katonaiskolát végzett, és a szovjet időkben különböző parancsnokságokon dolgozott. 1997-ben szerelt le.

A Majdan-ellenes tüntetések egyik főszervezője volt. A hatalomváltást és európai integrációt követelő Majdan-tüntetések nyomán később Oroszországba menekült Viktor Janukovics volt ukrán elnök híveit toborozta Kijevbe az államfő melletti rokonszenvtüntetésre.

A politikus csupán egy évig volt parlamenti képviselő, 2006-2007 között a Régiók Pártjának frakciójában. Neve onnan vált ismertté, hogy 2006-ban egy parlament előtti tüntetésen összekülönbözött az SZTB ukrán televízió forgatócsoportjával, és állítólag megütötte az operatőrt. Mentelmi jogát nem függesztették fel, de az incidenst kivizsgáló ad hoc bizottság elítélte a honatya viselkedését. A 2007-es választásokon a Régiók Pártja nem indította jelöltként. 2012-ben Kalasnyikov egyéni jelöltként indult a Régiók Pártjának támogatásával, de nem jutott be a parlamentbe. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken. A republikánus politikus levélben kérte fel részvételre az elnököt arra, hogy a hivatali eltávolítási eljárás (impeachment) elindításáról szóló vizsgálat...
2024. MÁRCIUS 29.
[ 7:27 ]
Bizonyítékot talált a nyomozás arra vonatkozóan, hogy kapcsolat állt fenn a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni támadást végrehajtó terroristák és az ukrán nacionalisták között - közölte az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) csütörtökön a Telegram-csatornáján. Az SZK szerint a támadás...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 16:46 ]
A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Beolvasás folyamatban