Világ
Auschwitzi lágerőr ellen indul per Németországban, magyar részvétellel
Betűméret:             

Magyar holokauszt-túlélőt is meghallgatnak az Oskar Gröning néven azonosított férfi perében Németországban. A vád szerint Gröning kezelte azoknak a csomagjait, akiket a vonatról leszállítva azonnal gázkamrába küldtek. Alig több mint másfél hónap alatt 437 ezer magyar zsidó érkezett akkoriban a haláltáborba.

Nem a büntetés, hanem az ítélet a fontos, és a per végére talán majd kiderül, hogy miért kellett hetven évnek eltelnie a felelősségre vonásig – mondta Pusztai-Fahidi Éva auschwitzi túlélő, aki úgynevezett mellékvádlóként és tanúként is részt vesz az egykori auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őrének kedden Németországban kezdődő perében.

A 93 éves – a német sajtó által Oskar Gröning néven azonosított – vádlottat a Hamburg melletti Lüneburgban állítják bíróság elé. A vád szerint bűnrészes legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában. A náci párt önkéntesekből álló fegyveres szervezete, az SS tagjaként a haláltáborba szállított és gázkamrába küldött emberek hátrahagyott csomagjait kezelte, előkészítve a terepet a deportáltak következő csoportjának. Az 1944. május 16. és július 11. között végzett tevékenységével kapcsolatban emeltek vádat ellene.

Részt vett a "magyar akcióban"

Abban az időszakban az úgynevezett magyar akció (Ungarn-Aktion) zajlott Auschwitz-Birkenauban. A haláltáborba csaknem 140 vonatszerelvénnyel 437 ezer magyarországi zsidót hurcoltak.

A vádlott a haláltábor vasútállomásának peronján – a "rámpán" – teljesített szolgálatot, ahol szétválogatták a lágerbe deportált embereket. A vagonokból kihajtott foglyokat itt két csoportra osztották. Az egyikbe a kényszermunkára alkalmatlannak ítélt emberek kerültek, akiket rögtön gázkamrába küldtek.

A vádlott az ő holmijukkal foglalkozott, és a vádhatóság szerint tudta, hogy a tárgyak tulajdonosait a halálba küldik. A csomagokat eltakarította a rámpáról, hogy a következő szerelvényen érkező foglyok ne sejthessék, mi következik. Ezután átkutatta a csomagokat és a bennük talált pénzt átadta az SS illetékeseinek.

"Még 49 embert tudok felsorolni a nagyobb családomból, aki elsétált az orra előtt"

A részvétel az eljárásban a lelki és a fizikai megterhelés, és "a korom ellenére rettenetesen fontos" – mondta hétfőn telefonon Pusztai-Fahidi Éva, aki április 28-án tesz tanúvallomást a bíróság előtt. "Nem számítottam arra, hogy valaha is részt vehetek egy SS perében, aki ott, Auschwitz-Birkenauban volt alkalmazott. Azt, hogy ott 'dolgozott', nem is tudom kimondani" – tette hozzá a 90. életévében járó túlélő, aki már kiutazott Magyarországról a németországi perre.

A vádlottnak "különleges feladata volt, minden egyes beérkező szerelvénynél ott állt a rámpán. Végignézte, ahogy elmegyek előtte. Még 49 embert tudok felsorolni a nagyobb családomból, aki elsétált az orra előtt", és nem élte túl a holokausztot – mondta Pusztai-Fahidi Éva.

A hannoveri ügyészség által megvádolt férfi peréhez 62-en csatlakoztak mellékvádlóként, többnyire holokauszt-túlélők és áldozatok rokonai. Közülük 15-en szólalnak fel a bíróság előtt.

"Nem számítok arra, hogy (a vádlott) az érveink súlya alatt összeroppan és azt mondja, hogy mea culpa, mea culpa (az én vétkem, az én vétkem)" – mondta Pusztai-Fahidi Éva.

"Nem az a fontos, hogy megbüntessék. Az a fontos, hogy a német igazságszolgáltatás mai képviselői, akik az unokáim korában vannak, kimondják, hogy bűnös volt, gyilkos volt" – hangsúlyozta.

A túlélőket nem a bosszú vagy a gyűlölet vezérli, mert nem gyűlölnek senkit, a rémtettek elkövetőit sem. "Nem gyűlölünk, mert nem akarunk gyűlölni. Mi nagyon tudjuk, milyen, amikor az embert gyűlölik és megfosztják emberi méltóságától, és nem akarunk ilyenek lenni. Azokkal szemben sem akarunk törleszteni, akik mindent megtettek azért, hogy ne legyünk emberek" – mondta.

"Amikor a megbocsátásról van szó, az jut eszembe, vajon ha (a vádlott) anyámat megkérdezte volna a rámpán, hogy meg akar-e halni 39 évesen, vagy megkérdezte volna a húgomat, hogy te meg akarsz halni 11 éves korodban, akkor ők mit válaszoltak volna? Nem kaptam tőlük felhatalmazást, hogy a nevükben azt mondjam, meg akartak halni 39 évesen és 11 évesen. A saját nevemben pedig azt tudom mondani, hogy túl vagyunk rajta" – tette hozzá Pusztai-Fahidi Éva. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban