Világ
Megérkezett Romániába a Görögországtól átvett menedékkérők első csoportja
Betűméret:             

Megérkezett a bukaresti repülőtérre azoknak a menedékkérőnek az első csoportja, akiket Románia az uniós kvótarendszer alapján vesz át Görögországtól és Olaszországtól - közölte csütörtökön a Digi 24 hírtelevízió.

A hírforrás úgy tudja, hogy a migránsok egy menetrendszerű járattal érkeztek Athénból, majd az iratok ellenőrzése után az első 15 fős csoport tagjait a kameráktól távol mikrobuszba ültették, és útnak indították őket a kelet-romániai Galacon (Galati) található befogadóközpontba.

Románia 160 menedékkérőt vesz át Olaszországból, 135-öt pedig Görögországtól március folyamán - közölte két hete Viorel Vasile, a román bevándorlási hivatal (IGI) vezetője.

Bukarest nem zárkózott el az unióba érkezett migránsok önkéntes felajánlások alapján történő elosztásától, de ellenzi a kötelező kvóták bevezetését. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Péntek hajnalban Izrael Irán területét támadta, írta a Mandiner amerikai hírforrásokra hivatkozva. A CNN híradásában ugyancsak megerősítette a hírt. Az előző hétvégi, Izraelt ért iráni rakéta- és dróntámadás után Izrael választ ígért – amit péntek hajnalban meg is adott amerikai források szerint. Fontos...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 9:05 ]
Az Európai Uniónak új, az európai versenyképességet növelő megállapodásra van szüksége, kiegészítve egy erős egységes piacon, jelentős befektetéseken, a digitális és zöld átmeneten, kevesebb bürokrácián, jobb szabályozáson és erős iparpolitikán alapul valódi energiaunióval - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 18:38 ]
A védelmi kiadások növeléséről is tárgyalt New Yorkban Donald Trump volt amerikai elnök és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök helyi idő szerint szerda esti négyszemközti találkozóján. A megbeszélésről kiadott közlemény szerint a volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt és a lengyel államfő...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 17:44 ]
Beolvasás folyamatban