Világ
Lemondott az ukrán miniszterelnök
Betűméret:             

Lemondott az ukrán miniszterelnök vasárnap. Arszenyij Jacenyuk televíziós beszédében közölte, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.

Annak, hogy felajánlja lemondását, legfőbb oka a politikai- és kormányválság. Szerinte bizonyos emberek vitát generálnak és viszályt szítanak a kormányon belül, ami miatt nem tudnak valódi reformokról dönteni, sem végigvinni azokat. Reméli, lemondásával, amit kötelességének érez, és egy új kormány fellépésével, véget vethet ezeknek a folyamatoknak.

A lemondás után azonnal meg kell választani az ország új kormányát, és létre kell hogy jöjjön egy új kormányzó többség a parlamentben.

Jacenyuk jelezte: támogatja a házelnök, Vlagyimir Grojszman kinevezését miniszterelnökké.

A politikus vonakodott lemondani, amióta túlélte a kormánya ellen indított bizalmatlansági szavazást februárban, ugyanakkor az ukrán politikai krízis felszámolta a jelenlegi koalíciót, és hátráltatja a segítségként az IMF-től érkező 17 és fél milliárd dollár kifizetését is.

„Úgy döntöttem lemondok Ukrajna miniszterelnöki posztjáról. A hivatalos lemondásomat április 12-én nyújtom be a Parlamentnek” – jelentette ki a politikus. (MTI/24.hu)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban