Világ
Afganisztán: Átfogó támadást indítottak a tálibok ellen
Betűméret:             

Az afgán hadsereg 18 tartományban indított támadást a tálibok ellen, pedig azok 2001 óta nem voltak annyira erősek az országban, mint manapság.

Az afgán fegyveres erők 18 tartományban indítottak hadműveleteket a tálibok ellen, miután a szélsőségesek e hónap elején megkezdett tavaszi offenzívája nyomán újra felerősödtek a harcok az országban - derül ki az afgán védelmi minisztérium szombati közleményéből. A harci repülők és nehéztüzérség által támogatott katonai akciók a közép-ázsiai ország azon régióira összpontosítanak, amelyekben a kulcsfontosságú körzetek visszafoglalásáért küzdő tálib felkelők fokozottan támadják a kormányerőket.

A konfliktus sújtotta ország keleti részén a hadsereg mintegy 80 fegyveressel, köztük az Iszlám Állam terrorszervezet kilenc tagjával végzett az elmúlt 24 óra alatt - közölte a védelmi tárca. A tálibok leszögezték, addig nem vesznek részt béketárgyalásokon, ameddig Afganisztánban idegen katonák állomásoznak. A szélsőségesek április 12-én jelentették be, hogy elindították tavaszi offenzívájukat, amelynek célkeresztjében a "Nyugat szolgáiként" megbélyegzett afgán hadsereg és az általuk megszállóknak nevezett amerikai, illetve NATO-katonák állnak.

A tálibok "az ellenséges pozíciók elleni széles körű támadássorozatokkal, öngyilkos merényletekkel és a városközpontokban tevékenykedő ellenséges parancsnokok meggyilkolásával" kívánják elérni céljaikat. Az afgán haderők főparancsnoka, Kadam Sáh Sahím szerint az iszlám szélsőségesek pszichológiai hadviselést folytatnak, amelynek célja a kormányba vetett bizalom megingatása és a morál gyengítése. A riportereknek nyilatkozó tiszt leszögezte: a tálibok nem fognak sikerrel járni.

A béketárgyalások elakadása és az újra fellángoló harcok miatt csalódott elnök, Asraf Gáni biztonsági források szerint kiadta a parancsot a szélsőségesek elleni átfogó támadóhadjáratra. Kormánytisztviselők és a NATO illetékesei egyaránt heves harcok által beárnyékolt évre számítanak. Tavaly 5500 katona és rendőr halt meg Afganisztánban. A szélsőségesek az elmúlt évek egyik legvéresebb terrorcselekményét április 19-én hajtották végre Kabulban egy pokolgéppel megrakott teherautóval. A detonációnak legalább 64 halálos áldozata volt, több százan megsebesültek.

Az iszlamista felkelés megerősödött az országban állomásozó legtöbb nemzetközi katona 2014 végi kivonása óta. Megfigyelők szerint a tálibok soha nem voltak ilyen erősek, amióta 2001-ben a Washington vezette katonai koalíció megdöntötte hatalmukat. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban