Világ
Német kormánykoalíció: Steinmeier Merkelnél jóval békülékenyebb Moszkva irányába
Betűméret:             

A német külügyminiszter egy lapinterjúban arról beszélt, amint lényeges előrelépés történik az ukrán-orosz békefolyamatban, el kellene kezdeni fokozatosan feloldani az Oroszországgal szembeni szankciókat, amiket az ukrán válság miatt hozott meg az unió. Merkel ennél keményebb állásponton van.

A Reuters brit hírügynökség azt írja, a német kormánykoalíción belül a szociáldemokrata párti külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier álláspontja jóval békülékenyebb Moszkva felé, mint a kereszténydemokrata kancelláré, Angela Merkelé, aki többször is leszögezte, hogy a szankciók csakis akkor oldhatók fel, ha az ukrán-orosz békeszerződésbe foglaltak teljesen egészében megvalósulnak, nem pedig csak részben.

Steinmeier ugyanakkor vasárnap úgy fogalmazott, hogy "a mindent vagy semmit" megközelítés, még ha jól hangzik is, nem működik." Szerinte a fokozatos feloldás Moszkvát magatartása megváltoztatására ösztökélné.

A külügyminiszter egyúttal visszautasította a bírálatokat, melyek szerint ő "a Kreml szószólója".

"Képesnek kell lennünk közös gondolkodásra, ha megoldást akarunk más nagy konfliktusokra" - fogalmazott Steinmeier a szíriai belháborút említve példaként.

Pénteken az Európai Unió egy évvel meghosszabbította az üzletkötési embargót a Krím-félszigettel, amelyet Oroszország 2014-ben annektált. Az EU emellett várhatóan az idei év végéig meghosszabbítja az Oroszországra kirótt szélesebb gazdasági szankcióit is.

Steinmeier ugyancsak a hét végén egy másik interjúban helytelenítette a NATO-nak azt a döntését, mely szerint még júniusban hadgyakorlatokat tart Kelet-Európában. A német külügyminiszter arra figyelmeztetett hogy ezek a katonai manőverek még feszültebbé tehetik a viszonyt Moszkvával. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban