Világ
Meredeken erősödik a font
A viharos időjárás ellenére folyamatos a szavazás, közép-európai idő szerint ma 23 órakor zárnak a szavazóhelyek
Betűméret:             

Jelentősen erősödött a font a csütörtöki londoni kereskedésben, miután a piac a brit EU-tagságról szóló népszavazás napján közzétett legújabb közvélemény-kutatások és a fogadóirodák esélykiírásai alapján bízik abban, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja marad.

A font csaknem másfél százalékos erősödéssel 1,49 dollár/font felett járt a csütörtök délutáni forgalomban; ez az idei eddigi csúcs.

A múlt hét elején, amikor a felmérések a Brexit-párti, vagyis a kilépést támogató tábor előnyét mutatták, mértek 1,41 dollár/fontos árfolyammélypontot is Londonban.

Csütörtökön a hét eleji – a múlt hetinél sokkal jobb – szintje körül mozgott a legfontosabb brit államadós-kockázati mérőszám.

A Markit Financial Information Services piaci információszolgáltató cég kimutatása szerint a brit szuverén törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) középárfolyama jelenleg 35 bázispont környékén jár a múlt héten mért 41 pontos tetőzés után. Ez azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű brit államkötvény piaci csődbiztosítása most 35 ezer dollárba kerül az irányadó ötéves lejáratra, hatezer dollárral kevesebbe, mint a múlt héten.

A múlt hét óta jelentős átrendeződést jeleznek a közvélemény-kutatások. A YouGov közvélemény-kutató cég által a The Times számára elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által csütörtökön ismertetett új felmérés 51:49 százalékos megoszlást jelez a bennmaradást pártolók javára, de egy másik cég, a ComRes új kutatása az EU-tagság híveinek nyolc százalékpontos előnyét mutatta ki, 54:46 százalékos aránnyal.

A fogadási piac is erőteljesen a bennmaradást pártolók felé lendült. A Financial Times csütörtökön közölt számításai alapján az egyik legnagyobb brit fogadóhálózat, a Ladbrokes jelenlegi esélykiírásából származtatott valószínűségi modell 74 százalékos esélyt ad arra, hogy a csütörtöki népszavazáson a választók többsége Nagy-Britannia EU-tagságára szavaz.

A londoni gazdasági napilap forrásai szerint azonban a bankrendszer azért igyekszik felkészülni arra az eshetőségre is, hogy a csütörtöki népszavazáson a Brexit-tábor kerül többségbe. A Financial Timesnak nyilatkozó citybeli bennfentesek szerint egyes nagybankok különböző stresszhelyzeti teszteket végeznek, és a modellezett szélsőséges forgatókönyv-változatok között szerepel még az is, hogy a brit pénzügyi hatóságok tőkekorlátozásokat vezetnek be, ha a bankrendszerre rendkívüli nyomás nehezedne.

A Bank of England – a brit jegybank – már korábban bejelentette, hogy a referendum időpontja körül három soron kívüli indexált hosszú távú repoműveletet indít a kereskedelmi bankok számára, felső limit nélkül. A Bank of England nem titkolta, hogy ez a korlátlan likviditásinjekció-ajánlat arra az esetre szolgál, ha a népszavazáson a kilépést pártolók kerülnek többségbe, és az ezt követő esetleges piaci sokk likviditásszűkét okozna a brit bankrendszerben.

A viharos időjárás ellenére folyamatos a szavazás

A viharos időjárás okozta kisebb-nagyobb fennakadások ellenére jórészt zavartalanul zajlott csütörtökön Nagy-Britanniában a brit EU-tagságról kiírt népszavazás.

Dél-Angliára és Londonra - a legsűrűbben lakott brit országrészekre - éjszaka és délelőtt villámlással és mennydörgéssel kísért trópusi záporok zúdultak, több helyen hirtelen áradásokat okozva. Néhány térségben választóhelyiségeket is elöntött a víz. Az érintett helyszínek többségében a szavazófülkéket máshová helyezték át, de volt olyan körzet, ahol egy helyi vállalkozó gumicsizmákat osztogatott a választóknak, így a víz alá került választóhelyiségben rendezték a szavazást.

Este újabb esőzések kezdődtek az ország déli és délkeleti térségeiben, de ezek nem voltak olyan kiterjedtek és hevesek, mint a nap első felében.

A nap folyamán leadták szavazatukat a vezető politikusok, köztük David Cameron miniszterelnök, aki feleségével, Samantha Cameronnal érkezett a választókörzetbe.

Cameron Twitter-üzenetében mindenkit arra kért, hogy vegyen részt a népszavazáson, és voksoljon a bennmaradásra.

Boris Johnson, London volt polgármestere, a kilépést pártoló tábor frontembere csütörtöki Twitter-üzenetében ugyanakkor annak a kívánságának adott kifejezést, hogy a csütörtöki nap legyen Nagy-Britannia "függetlenségi napja".

A konzervatív párti politikus - aki a konzervatív brit kormány hivatalos EU-párti álláspontja ellenében kampányolt a kilépés mellett - ezt már korábban is hangoztatta. E hónap elején tartott egyik kampánygyűlésén kijelentette, hogy június 23-a lehet az Egyesült Királyság függetlenségi napja, ha a brit EU-tagságról kiírt népszavazáson a többség a kilépésre adja voksát.

A csütörtökön ismertetett legújabb közvélemény-kutatások azonban a bennmaradást pártoló tábor előretörését jelezték.

A YouGov közvélemény-kutató cég által a The Times számára elvégzett, a tekintélyes konzervatív brit napilap által csütörtökön ismertetett új felmérés 51:49 százalékos megoszlást jelzett a bennmaradást pártolók javára, de egy másik cég, a ComRes új kutatása az EU-tagság híveinek nyolc százalékpontos előnyét mutatta ki, 54:46 százalékos aránnyal.

Ez jelentős átrendeződés, ugyanis a hónap közepén még voltak olyan felmérések, amelyek a kilépés híveinek tíz százalékpontos előnyére utaltak.

Az azóta bekövetkezett hangulatváltozást jelzik a londoni fogadóirodák esélykiírásai is.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics csütörtökön ismertetett számításai alapján a fogadóirodák jelenlegi esélykiírásaiból származtatott valószínűségi modell azt mutatja, hogy a fogadási cégek az előző napi 25 százalék helyett csütörtökön már csak 16 százalékos esélyt adtak a Brexitre, vagyis arra, hogy a népszavazáson a többség a kilépésre voksol.

A ház szerint a kampány kezdete óta ez a legalacsonyabb esély, amellyel a jó előrejelzőnek tartott fogadóipar téteket vett fel a kilépésre.

A szavazóhelyiségek brit idő szerint 22 óráig - közép-európai idő szerint 23 óráig - tartanak nyitva. Utána az urnákat 382 szavazatszámláló központba viszik, és a végeredményt várhatóan pénteken délelőtt, a manchesteri városi tanács dísztermében jelentik be hivatalosan.

A csütörtöki népszavazásra rekordszámú, 46,5 millió választópolgár regisztrálta magát. (MTI)

Kapcsolódó cikkek:

Ma szavaz Nagy-Britannia az EU-tagságról

Hosszú csütörtök éjszakára készül egész Európa

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Beolvasás folyamatban