Világ
Egy rugalmasabb Európai Unióról szóló tervezetet dolgoz ki a német és a francia külügyminiszter
Betűméret:             

Egy rugalmasabb Európai Unióról szóló tervezetet kíván bemutatni a német és a francia külügyminiszter az Európai Unió alapító tagjainak szombaton - derült ki pénteken diplomáciai forrásokból, miután Nagy-Britannia az EU-ból való kilépésre (Brexit) szavazott.

Frank-Walter Steinmeier német külügyi tárcavezető a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak (FAS) úgy nyilatkozott, Európának most iránymutatásra van szüksége, Németország és Franciaország ezért pedig különösen felelősséggel tartozik.

A dokumentumban egy olyan "rugalmas Európa" tervét vázolták fel a tárcavezetők, amely több teret adna azoknak a partnerországoknak, aki az integráció további lépéseit nem akarják vagy nem tudják véghezvinni.

A két ország a tervezetben saját magát olyan "sorsközösségként" határozta meg, amely a kül- és belbiztonság terén, a menekültpolitika, a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás területén is európai megoldásokat szorgalmaz.

Steinmeier a ZDF német állami televíziónak adott interjújában azt rótta fel a brit kormánynak, hogy könnyelműen eljátszotta EU-tagságát. Emlékeztetett arra, hogy a referendum a David Cameron pénteken visszalépett brit konzervatív miniszterelnök pártján belüli vitákra vezethető vissza. "A kabinet Európa sorsával játszott és veszített" - mutatott rá Steinmeier.

A német külügyminiszter nem számol az EU-n belüli esetleges láncreakcióval. "Nem ismerek olyan európai államot, amely ezt az utat járná be" - mondta.

A Nagy-Britannia távozása után bennmaradó "huszonhetek" informális tanácskozására is sor fog kerülni az európai uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján - írta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós vezetőknek küldött pénteki meghívólevelében.

A Brexit népszavazás "negatív kimenetelére" való tekintettel a referendum politikai következményei lesznek elsősorban a kétnapos csúcstalálkozó középpontjában - olvasható a levélben.

Donald Tusk fontosnak tartotta, hogy a bennmaradó tagállamok vezetői David Cameronnal, és nélküle is megvitathassák a történteket és a következő lépéseket.

Mint írta, kedden huszonnyolcas körben tárgyalnak az uniós állam-, illetve kormányfők, a szerdai napon azonban már csak a bennmaradók maradnak majd Brüsszelben, hogy a britek kilépésének következményeiről és a "kiválási folyamatról" egyeztessenek.

Az európai integráció érdekében végzett együttműködés folytatását ígérték pénteken a német, olasz, francia és luxemburgi házelnökök. A politikusok megállapodtak abban, hogy "szorosan kitartanak az Európai Unió történelmi vívmányai mellett" - derül ki a német parlamenti elnök hivatalának közleményéből. Emellett a házelnökök megegyeztek abban is, hogy szorosan egyeztetnek majd a Nagy-Britannia kilépéséről folytatandó tárgyalásokon.

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár reméli, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió a Brexit ellenére is folytatja az együttműködést a világszervezettel - közölte Stepahen Dujarric, a főtitkár szóvivője. Reméli az EU továbbra is partner lesz fejlesztési és humanitárius ügyekben, illetve a béke és biztonság kérdéseiben, köztük a migráció témájában - áll a közleményben.

Nicolas Sarkozy volt francia államfő olyan új európai szerződést szorgalmazott, amely többek között a külső határok ellenőrzésének megerősítését és az Európai Unió bővítési folyamatának leállítását is előírná. Sarkozy öt pillért javasolt az új szerződéshez: Európa külső határai ellenőrzésének megerősítését, az eurózóna gazdasági kormányának beindítását, az EU kompetenciáinak mintegy tíz stratégiai pontban való meghatározását és a korábbiaknál jobb intézményi működést. A volt elnök szerint "Európa bővítésének folyamatát pedig egyértelműen le kell állítani egy újabb döntésig, mert Törökországnak nincs helye" az EU-ban.

Emellett a franciák 35 százaléka szeretné, ha országa kilépne az Európai Unióból, 54 százalék pedig a bent maradást támogatja - derül ki az Odoxa közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből, amely szerint az elmúlt két hónapban hét százalékkal nőtt azok aránya Franciaországban, akik a kilépést pártolják.

A Marine Le Pen vezette Nemzeti Front a nagy-britanniaihoz hasonló népszavazást szorgalmaz Franciaországban is. A pártelnök pénteken jelezte, hogy ha jövőre elnökké választják, féléven belül kiírja a referendumot.

Szoros EU-brit együttműködést kell kialakítani a kiválást követően is, ahogy a kétoldalú kapcsolatokat is tovább kell fejleszteni - mondta Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség uniós ügyekért felelős államtitkára Luxembourgban, az uniós országok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek tanácskozását követően magyar újságíróknak telefonon nyilatkozva. Arról tájékoztatott, hogy a tanácskozáson részt vevő brit uniós ügyekért felelős miniszter a bevándorlást nevezte meg az első számú problémának. Ennek kapcsán látták úgy a brit szavazók, hogy nem kaptak megnyugtató, meggyőző és az ő véleményüket is figyelembe vevő válaszokat.

Vlagyimir Putyin orosz elnök taskenti látogatásán arról beszélt, Oroszország sohasem avatkozott be a brit népszavazás ügyébe, azzal kapcsolatban nem hangoztatott semmiféle véleményt, ezért azzal kapcsolatban minősítést tenni a politikai kultúra alacsony szintjének megnyilvánulása. Az orosz elnök David Cameronnak arra a kijelentésére reagált, amely szerint "Putyin boldog lesz", ha Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.

Az orosz elnök szerint a referendum eredménye azt tükrözi, hogy a britek elégedetlenek a migránsok beáramlásával párhuzamosan erősen megromlott biztonsággal, és nem akarnak "más országokat és egész népeket eltartani". (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az orosz erők szerdán csapást mértek a dél-ukrajnai Herszonra, ahol eltaláltak egy hivatali épületet a megyeszékhely központjában - közölte Olekszandr Prokugyin, a megye kormányzója a Telegramon. A kormányzó arról is hírt adott, hogy a régióban, Beriszlav környékén lévő Mihajlivka falura kamikaze drónnal mértek...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 15:19 ]
Az izraeli hadsereg (IDF) három fronton harcol szerdán, a gázai háború százhetvenharmadik napján: a Gázai övezetben, Ciszjordániában és a libanoni, északi határnál. Az IDF szóvivőjének jelentése szerint tovább folytatódnak a harcok az övezet északi részén, a Gáza városban fekvő Sifa kórház területén....
2024. MÁRCIUS 27.
[ 14:08 ]
A hatóságok kedden helyi idő szerint az esti órákban leállították a kutatást Baltimore-i hídomlásban eltűnt hat ember után, akiket feltételezett halálos áldozatnak nyilvánítottak. Kedden kora hajnalban a Baltimore-i öböl fontos hídja, a Francis Scott Key Bridge pillanatok alatt omlott össze, miután nekiütközött egy...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 8:42 ]
Beolvasás folyamatban