Világ
Lövöldözés Münchenben: Három elkövető és több halott, terrortámadásra gyanakszanak
A terrorelhárító különítmény Münchenbe tart, továbbra sem sikerült senkit kézre keríteni
Betűméret:             

Legalább három elkövetője és több halottja van a péntek délután kezdődött müncheni lövöldözésnek - jelentette a Bild című lap az online kiadásában Joachim Herrmann bajor tartományi belügyminiszterre hivatkozva. A rendőrség azt gyanítja, hogy az Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözés terrortámadás volt.

Teljesen leállt a városban a tömegközlekedés . Az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, „tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt, közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője.

A bajor miniszter elmondta, hogy a tetteseket még nem sikerült kézre keríteni, írja az MTI.

A müncheni rendőrség a Twitter-oldalán felszólította a bajor tartományi főváros lakóit, hogy távozzanak az utcákról, és ne hagyják el otthonukat.

"Nem tudjuk, hogy hol vannak az elkövetők" - áll a rendőrség Twitter-üzenetében.

Az AFP francia hírügynökség értesülése szerint hat halálos áldozata van a lövöldözésnek. Ezt a rendőrség nem erősítette meg, arra hivatkozva, hogy még tart az intézkedés.

A rendőrség eddigi adatai szerint a lövöldözés a bajor tartományi főváros északi részén kezdődött, az olimpiai parkban fekvő bevásárlóközpont közvetlen közelében röviddel 18 óra előtt. Szemtanúk három fegyverest láttak. A lövöldözés a bevásárlóközpontban folytatódott.

A bajor tartományi rendőrség és a szövetségi rendőrség valamennyi egységét mozgósította a terrorgyanúsként besorolt lövöldözés megállítására.

A tömegközlekedést az egész városban leállították, és este a Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság szerint kiürítették és bezárták a főpályaudvart.

Több hírportál azt jelentette, hogy este lövöldözés kezdődött a belvárosban is, nagyjából hét kilométerre a bevásárlóközponttól. A rendőrség erről azt közölte, hogy egyelőre híresztelésről van szó, és nem világos a helyzet. Sajtóbeszámolók szerint környéken sok a rendőr, az üzletek bezártak.

A Bild szerint este készenlétbe helyezték a szövetségi rendőrség első számú terrorelhárító alakulatát, a GSG9 nevű egységet.

A Die Welt és a BBC információi szerint ismét lövéseket hallottak, a plázától 5 kilométerre. Rendőrségi információk szerint a több elkövető is lehet, bár egyelőre az sem kizárt, hogy ugyanaz volt az elkövető. Újabb lövések dördültek el München belvárosában – mondta az M1 tudósítója is.

BR: Úton van a különleges terrorelhárító különítmény

Több helikopterrel úton van Münchenbe a német rendőrség különleges terrorelhárító különítménye, a Grenzschutzgruppe 9 (GSG9) - jelentette a Bayerische Rundfunk (BR) péntek este.

Ezzel párhuzamosan a rendőrség arra kérte az autósokat, hogy hagyják el, illetve tegyék szabaddá a bajor nagyváros felé tartó autópályákat, hogy a hatóságok akadálytalanul haladhassanak rajtuk.

A rendőrség megerősítette: továbbra sem sikerült senkit sem kézre keríteni, de nagy erőkkel folyik a kutatás az elkövetők után. A halálos áldozatok számáról továbbra sem tudtak biztos adatot mondani.

A müncheniek közben a közösségi médiában kezdtek menedéket kínálni mindazoknak, akiknek a lövöldözés és az azt követő intézkedések miatt most nincs hova menniük.

Bild: Végzett magával az egyik elkövető

Végzett magával a müncheni lövöldözés egyik elkövetője - jelentette péntek este a Bild című német lap az online kiadásában.

A lap információi szerint az elkövető lőfegyverével főbe lőtte magát a bajor tartományi főváros északi részén fekvő olimpiai parki bevásárlóközpontban (OEZ).

Az RTL országos kereskedelmi televíziónak egy szemtanú arról számolt be, hogy az egyik lövöldöző a külföldieket szidalmazta, és a neonáci szubkultúrában szokásos viselet elemei között számon tartott bakancsot viselt.

A rendőrség szerint hárman lövöldöztek Münchenben. Még nem sikerült kézre keríteni őket.

A Bayerischer Rundfunk (BR) tartományi közszolgálati médiatársaság szerint a korábbi jelentésekkel szemben csak egy helyszín van, az OEZ. Máshol nem volt lövöldözés.

A BR szerint hatan haltak meg.

Okostelefonon figyelmeztette a lakosságot a városvezetés

Ámokfutó miatti "rendkívüli helyzetre" figyelmeztette okostelefonos alkalmazáson a münchenieket a város vezetése péntek este - jelentette a Bayerische Rundfunk bajor műsorszolgáltató.

Az üzenetben ismételten arra kérték az embereket, hogy ne hagyják el otthonaikat. Emellett arról tájékoztatták őket, hogy az elkövető még szökésben van, a vasúti és buszközlekedés leállt, és kapcsolják be a rádiót vagy a televíziót.
A müncheni járás lakóit ugyanilyen módon arra figyelmeztették, hogy ne menjenek be a városba.
Ezzel párhuzamosan az orvosokat és az ápolókat berendelték munkahelyükre a müncheni kórházakba, "tömeges sebesülésekkel járó támadások miatt" - közölte az egyik egyetemi klinika szóvivője, írja az MTI.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Péntek hajnalban Izrael Irán területét támadta, írta a Mandiner amerikai hírforrásokra hivatkozva. A CNN híradásában ugyancsak megerősítette a hírt. Az előző hétvégi, Izraelt ért iráni rakéta- és dróntámadás után Izrael választ ígért – amit péntek hajnalban meg is adott amerikai források szerint. Fontos...
2024. ÁPRILIS 19.
[ 9:05 ]
Az Európai Uniónak új, az európai versenyképességet növelő megállapodásra van szüksége, kiegészítve egy erős egységes piacon, jelentős befektetéseken, a digitális és zöld átmeneten, kevesebb bürokrácián, jobb szabályozáson és erős iparpolitikán alapul valódi energiaunióval - hangsúlyozta Charles Michel, az Európai...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 18:38 ]
A védelmi kiadások növeléséről is tárgyalt New Yorkban Donald Trump volt amerikai elnök és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök helyi idő szerint szerda esti négyszemközti találkozóján. A megbeszélésről kiadott közlemény szerint a volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt és a lengyel államfő...
2024. ÁPRILIS 18.
[ 17:44 ]
Beolvasás folyamatban