Világ
Merénylet Kabulban: Legkevesebb 61 halott és 207 sebesült
Betűméret:             

Felrobbantotta magát szombaton két öngyilkos merénylő a hazara kisebbség Kabulban rendezett békés demonstrációján - közölték helyi tisztségviselők. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam vállalta. Legkevesebb 61 halálos áldozata és 207 sérültje van a robbantásnak.

Mohammad Iszmail Kavuszi, az afgán egészségügyi minisztérium szóvivője azt közölte, Legkevesebb 61 halálos áldozata és 207 sérültje van a merényletnek.

Az AFP francia hírügynökség egyik fotósa úgy nyilatkozott, több tucatnyi holttestet és "borzasztó vérfürdőt" látott maga körül, ésközülük néhányat teljesen szétszaggatott a robbanás.Hozzátette, néhány feldühödött demonstráló a helyszínre érkező rendőrökre rontott, akik elkezdték lezárni a területet.

A merénylet elkövetőjeként az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet jelentkezett a szélsőséges csoport Amak nevű propagandaoldalán."Az Iszlám Állam két harcosa hozta működésbe robbanóanyagokkal teli övét egy síita megmozduláson" - írták a dzsihadisták.

Az afgán fővárosban a hazara kisebbség tagjai közül több százan vonultak utcára, hogy síkra szálljanak a kormány projektje ellen, amelynek keretében villamosvezetékeket húznának keresztül a hazarák Bamijan tartományban fekvő földjein, s ezzel gyakorlatilag tönkretennék a területet.

A túlnyomórészt síita vallású hazarák - akik a 28 milliós afgán népesség nagyjából 10 százalékát teszik ki - már korábban is támadások célkeresztjében álltak, különösen a szunnita tálibok 1996 és 2001 közötti afganisztáni uralma alatt. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban