Világ
Késes ámokfutás Japánban, sok a halott
Betűméret:             

Tizenkilencre emelkedett a japán főváros, Tokió közelében kedd hajnalban egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak száma.

A feltételezett elkövető a megtámadott egészségügyi intézmény egyik korábbi dolgozója, a 26 éves Uemacu Szatosi - jelentette kedden a japán köztévé, amelynek információi szerint a támadásnak legalább negyvenöt sérültje is van.

A sérültek közül 28 ember sebesülése súlyos.

A késelő hajnalban rontott be egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítménybe a Kanagava prefektúrában található Szagamiharában. A rendőrséget hajnali fél háromkor riasztotta a létesítmény egyik munkatársa, aki azt mondta: “valami szörnyűség történik”.

A férfi a támadás után maga sétált be a rendőrségre, ahol feladta magát. A rendőrség hivatalosan emberöléssel gyanúsította meg.

Az Aszahi Simbun című japán napilap tudósítása alapján a támadó a rendőrség tájékoztatása szerint azzal indokolta tettét, hogy “meg akarja szabadítani a a világot a fogyatékkal élőktől”. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. Az egyházfő a Szent Péter-bazilikában bemutatott misét a főoltárnál, ülve követte és felolvasta...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:37 ]
Észak-Korea állambiztonsági miniszterével, Li Csangdevel tárgyalt Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója a március 25-27. közötti phenjani látogatása során - közölte csütörtökön az SZVR sajtóirodája. A Moszkvában kiadott tájékoztatás szerint a felek megvitatták a nemzetközi...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:25 ]
A technológiai hozzáférés korlátozása, az ipari és ellátási láncok megszakítása csak konfrontációhoz vezetne, és ezek a kísérletek nem fogják megállítani az ország előretörését - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Mark Rutte holland miniszterelnökkel való pekingi találkozója során. "A...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban