Világ
Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága
Betűméret:             

Folyamatosan növekszik Hillary Clinton támogatottsága az amerikai választópolgárok körében - derült ki újabb közvélemény-kutatásokból.

A demokraták elnökjelöltjének támogatottságáról naponta tesznek közzé felméréseket, és az eredmények folyamatos erősödést jeleznek. A CNN/ORC felmérése szerint Clinton kedden már 9 százalékponttal vezetett republikánus párti vetélytársa, Donald Trump előtt (az előbbit a megkérdezettek 52, ez utóbbit a 43 százaléka támogatta). Előző nap még hat százalékpontos volt a különbség Clinton javára.

Kedden délelőtt a Clinton-kampány törzse közleményben hozta nyilvánosságra, hogy egyedül júliusban 90 millió dollár felajánlás, támogatás érkezett a kampány számlájára, s ennek fele új adományozóktól érkezett. A 90 millió dollárból hatvanhárom milliót közvetlenül Clinton kampányára ajánlottak fel, a többi pénz pedig a többi demokrata párti képviselő-, illetve szenátorjelölt kampányát segíti.

Kedden reggel Richard Hanna New York-i republikánus képviselő bejelentette, hogy a novemberi elnökválasztáson Hillary Clintonra voksol majd. Ő az első republikánus politikus, aki "átszavaz" a demokratákra. Hanna már korábban jelezte, hogy valószínűleg nem szavaz saját pártja elnökjelöltjére, Donald Trumpra, de a New York-i Syracuse városának lapjában kedden megjelentetett vezércikkében leszögezi: végérvényesen döntött és Clinton mellé áll. "Számomra nem elég, hogy egyszerűen ne értsek egyet Trump megjegyzéseivel, úgy gondolom, hogy ő alkalmatlan az elnökségre". Hanna bejelentésére egy nappal azt követően került sor, hogy Donald Trump az ohiói Columbusban kampányolva Hillary Clintont "ördögnek" nevezte és kijelentette, hogy szerinte a novemberi elnökválasztást "elcsalhatják".

Hétfőn Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke arra figyelmeztetett, hogy néhány republikánus politikus a demokratákkal kacérkodik.

Leonardo DiCaprio adománygyűjtő esttel támogatja Hillary Clintont

Leonardo DiCaprio Oscar-díjas amerikai színész adománygyűjtő esttel támogatja Hillary Clintont.

A Variety című filmes portál értesülései szerint az augusztus 23-ra meghirdetett A Conversation with Hillary (Párbeszéd Hillaryvel) elnevezésű eseményre 33 ezer 400 dollárért (9,3 millió forintért) lehet jegyet váltani.

Minden belépő árából 2700 dollárt a demokrata elnökjelölt kampányának támogatására fordítanak, a fennmaradó összeg a Demokrata Párt Országos Bizottságához, valamint állami és helyi szervezetekhez kerül.

Leonardo DiCaprio legutóbb júniusban vett részt Clintont támogató adománygyűjtő esten a tekintélyes producer Harvey Weinstein New York-i otthonában, ahol Jennifer Lopez és Sarah Jessica Parker is megjelent. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

„Teljes képtelenségnek” nevezte Vlagyimir Putyin azokat az állításokat, amelyek szerint Oroszország megtámadná Európát – számolt be a Strana nyomán a Mandiner.hu. A Lengyelország, a Baltikum és Csehország elleni esetleges támadásról szóló szavak az országok lakosságának megtévesztésére szolgálnak – tette hozzá...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 8:24 ]
Öten meghaltak egy autóbusz-balesetben egy német autópályán Lipcse közelében – számolt be róla a BBC brit hírügynökség. A hírek szerint az autóbusz jobbra fordult a forgalmas A9-es autópályán, mielőtt az oldalára dőlt volna. Meg nem erősített jelentések szerint a FlixBus járata Berlinből indult útnak. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 22:44 ]
A világon egyedül Ukrajna nem ítélte el a békés polgárok legyilkolását a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központban - jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján. "Gyakorlatilag az egész világ határozottan elítélte a terrortámadást. A...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 20:13 ]
Beolvasás folyamatban